Egy kis tavasz

A hétvégi ragyogó napsütést kihasználva sétáltunk egy kicsit a közeli tó környékén. Na jó, igazából a partján, a víz szélén, sőt ZZ leginkább fél lábbal benne. Nem tudom honnan származhat a gyerekek határtalan vonzódása a vízhez, de ZZ-n kívül még vagy tucatnyian piszkálták bottal (horgászták a hínár darabokat, nagy kurjongatásokkal lengetve a zsákmányt), hajigálták bele a kavicsokat (próbáltak kacsázni), vagy a partján gyűjtögettek mindenfélét. Aranyosak voltak :-).

A tó partján több girbegurba fűz bokor is van, amiknek az ágai annyira szépek voltak, hogy majdnem szedtem belőle, de aztán mégsem. Z inkább felfedezőútra indult, hátha talál pár lepottyant ágat - miközben én ZZ zsákmányait próbáltam egy zacskónyi méretre szorítani - de nem járt túl sok sikerrel. Úgyhogy elindultunk hazafele és egyszer csak elénk ugrott egy hatalmas (kisebb fányi) letört ág. Hogy valaki nagyon erős volt, vagy a szél törhette le, nem tudom; de mi nagyon örültünk neki :-). Hazacipeltük, metszőollóval kicsit formára alakítottam, aztán nekiálltam a pucolásnak (minél frissebb az ág, annál könnyebb a tisztítás és itt ugye nem tudtam, mikor tört le, ezért nem akartam várni vele).

Lett egy szép nagy elágazó ágam, meg egy kisebb csokor a vékonyabbakból. Ez utóbbinak egyből helyet is találtam. Már elültettem két boglárkát és egy rozmaringot az ajtó melletti dézsába, de valami még úgy hiányzott mellőlük. Szóval az ágacskákat a növénykék mellé tűzögettem. Aztán eszembe jutott a tavalyi, tönkrement szélforgó és a szétszedett szirmaiból az XXL-es lyukasztómmal nagy köröket vágtam. A nagy körökbe pedig a kisebb lyukasztóval kicsi köröket. A színes dekorokat fellógattam az ágacskákra és néztem, ahogy fújja őket a szél és tükröződik rajtuk a nap :-).

A tálca új élete

Jó pár éve kaptunk ajándékba egy hand made tálcát ZZ keresztanyukájától. Szerettük, jó sokat használtuk, így került szegény olyan állapotba, hogy egy idő után rendszeres konyhai használat alól felmentettük és helyette ZZ kincseit tároltuk rajta a költözésig. Aztán ez is bekerült egy dobozba, ahol arra várt, vajon mi lesz vele.

A gardróbban rendezgettem a kiegészítőket, amikor eszembe jutott egy cikk és erről a tálca. Sajnos genetikailag hajlamos vagyok minden vízszintes felületet telepakolni, így ehhez képest egy tálcára korlátozni magamat már kifejezett fejlődésnek tűnt :-).

Ráment pár órám, amíg felszedtem a tálca belső lapjának burkolatát, de ez egyben tökéletes relaxáló terápiás gyakorlatnak bizonyult, úgyhogy nem bántam. A bontást követően szükséges volt még némi csiszolás is, hogy simább felületet kapjak. Ezt követően viszont már jöhetett is a festés. Szerencsére az időjárás már lehetővé tette, hogy az udvaron dolgozzak a csodás bronzos színű sprayfestékemmel (a múltkori festés után a fiúk egy fél napig húzták az orrukat, a folyamatos szellőztetés ellenére is).

A tálca közepére szabtam egy merevebb kartont, majd azt borítottam be műbőrrel, amibe a rövidárus kirakatában botlottam bele és olyan szinten passzolt a tálcához, hogy egyértelmű volt, erre van szükségem. A belső részt elkészülte után már csak be kellett ragasztani a tálca aljára és elkészült a nagy mű.

A tálca mellett egy parafatáblát is átfestettem (ez került a tálca felett a falra) és meg kell mondanom, roppant elégedett vagyok a végeredménnyel :-). 

Piros és pöttyös

De most nem partvis :-). Közeleg a húsvét, így amikor szembe jött velem egy csodás piros-pöttyös krepp papír, nem volt kérdés: tudtam, hogy ebből biza húsvéti dekor lesz. 

Még tavaly kaptam egyik kolleganőmtől húsvét után két kiürült csokis dobozt "hátha tudod még használni" felkiáltással. Ezek közül vettem elő az egyiket, egy bizonyos nyúl alakú, műanyag fedeleset, plusz hozzá a dekupázs ragasztót. Kikenegettem a dobozt, igyekeztem belesimítani a papírt, belülről ismét átkentem és ennyi is volt, elkészült a nagy mű :-)

Rémségesen nehezen fényképezhető, cserében viszont takarítható :-)

Kapott egy csini piros masnit, és egy katica sem bírt ellenállni a pöttyök csábításának! Nem kifejezetten hétköznapi jószág lett, de imádom :-).

Itt a farsang...

"- Kicsim, mi szeretnél lenni a farsangi bálon?
- Hát először cretoxyrhina, aztán meg pliosaurus!"

Naná, hiszen a dinómánia még mindig tombol nálunk :-). Szerencsére sikerült meggyőzni ZZ-t, hogy egy farsangi bálra egy jelmez is elegendő lesz, így néhány egyeztetés után kihirdette a végső választottját, ami a cretoxyrhina lett (ami azért megkönnyebbülés, mert egy őscápát még mindig egyszerűbb előállítani, mint a tenger t-rex-ét :-).

Kutakodtam egy sort a neten cápa jelmezek között, találtam is ötleteket szép számmal, csakhogy az oviból jött egy kiegészítő információ: a gyerekek a farsang teljes napját a jelmezekben fogják tölteni, így csak olyan megoldás jöhet szóba, ami nem akadályozza a kicsiket és kényelmes.

Ez egyrészt tök jó, mert nem csak egy órácskát játszhatnak a jelmezeikben; másrészt viszont nehézség, mert azért egy őscápa jelmez, uszonyokkal megpakolva nem feltétlenül kényelmes. Így a merevített farok-, hát- és mellúszóktól érzékeny búcsút vettem és próbáltam valami megfelelő alternatívát kitalálni.

De először is beszereztem az alapanyagokat:
- kék hosszú ujjú póló a szekrényből;
- kék kapucni (a helyi gyerekruha boltból sikerült szerezni egy olyan kockás inget, aminek levehető kék kapucnija volt, az ing pedig tökéletes lesz tavaszra);
- egy sötétkék polár fürdőköpeny gyerkőc méretben (egy turiban bukkantam rá a tökéletes állapotú példányra, ami roppant boldoggá tett egyrészt az ára miatt, másrészt mert a polár anyagot nem kell szegni; a többi előnye pedig - miszerint gyakorlatilag őscápa alapanyagnak teremtették - menet közben derült ki);
- az anyagdarabkáim közül pedig natúr filc és fehér pólóanyag.

Először a felső rész készült el: fehér pólóanyagból kivágtam a hasi részt; a fürdőköpeny leszedett ujjaiból lettek - kicsit megvágva - a mellúszók; a két zseb egymáshoz varrásával pedig kialakult a hátúszó is. Annak érdekében, hogy ez utóbbinak azért némi tartása legyen, egy darab szivacsos bélést tettem bele (konkrétan egy régebbről megmentett gumicsizma bundabélést hasznosítottam újra hozzá).

Következett a fej: a filc anyagból kivágtam a rémisztő fogsort; a kapucni két oldalára pedig felvarrtam a hatalmas, éles szemeket. Végül néhány öltéssel rögzítettem a pólóhoz.

A legtöbb munka egyértelműen a hátsó uszonyokkal volt. Ezt a csodaköpenyem hátrészéből szabtam ki, de sajnos önmagában csak lógott össze-vissza így ide is kellett erősítés. Így szabtam még egy farkat és a bundabélés másik felével kitömve összevarrtam pelenkaöltéssel a két felet. (Amúgy ez egy pötty csalás, mert az úszónak nem vízszintesen, hanem merőlegesen kellene állnia, de ez spec meghaladta a képességeimet - hála az égnek ZZ elfogadta ezt a megoldást :-)
A kisebbik hátúszóhoz ugyanezt a technikát alkalmaztam. Annak érdekében, hogy hordható is legyen, egy övet rögzítettem a derekára és tadammm, elkészültünk:

És a végeredmény rémséges fényviszonyok között fényképezve:

A farsangi buli után az óvoda udvarán elégettük a kiszebábot, és elbúcsúztattuk a telet. Másnap reggelre 5 cm-es hó esett - azt hiszem valahol zavar támadt az erőben...

Laterna medvesajtos dobozból

Egy újabb újrahasznos alapú, de szerintem roppant csinos dekorációt hoztam ez évben elsőként. A története valahogy úgy indult, hogy ZZ medvesajtot evett a mamájánál. Én pedig határozottan éreztem, hogy nekem arra a medvesajtos dobozra szükségem van, úgyhogy elkértem. Nagyon bírom a családban, hogy lassan senkinek szeme sem rebben a nem teljesen hétköznapi kéréseimen (sőt, legutóbb Z anyukája kérés nélkül nyomott a kezembe néhány átlátszó joghurtos tetőt :-)

Szóval, boldogan fogtam a szerzeményt és haza vonultunk vele. Itthon előpakoltam a színes fotókarton papírjaimat, az átlátszó papírokat és egy kicsi és egy nagy csillagos lyukasztót. A doboz alját és tetejét bevontam pirossal (előtte a leendő tetőből kivágtam egy akkora kört, hogy a kezem kényelmesen beleférhessen majd, mert magát a tetőt fixen rögzíteni szerettem volna). Vágtam egy akkora csíkot, ami körbe ért a doboz kerületén és elkezdtem lyukasztani kicsit-nagyot vegyesen. Amikor ezzel elkészültem, belülre tettem egy másik csíkot átlátszó papírból. Már csak össze kellett állítani és az illesztéseket egy fedőcsíkkal letakarni. Ezzel el is készült a laterna:

 

A belsejébe elektromos mécses került, aminek nagy barátja lettem mostanság mindenféle gyerekbarátsági és tűzbiztonsági szempontok miatt.

Remélem, a családban fogyni fog máskor is a sajt :-).

Téli dekor itt és ott III.

Az idei év egyik kedvence lett nálunk a házilagos műanyag medalionból készített ablakdísz. Roppant büszke vagyok rájuk, mert abszolút újrahasznosított és mégis igen csinos dekorációk lettek (ráadásul még nem láttam korábban másnál, úgyhogy megszavaztam, hogy saját ötlet :-). Egyetlen hibájuk, hogy borzasztóan nehezen fotózhatóak...

Először is nézzünk körül a hűtőben. Ha a család rendszeresen fogyaszt fél literes joghurtot, tejfölt stb.-t akkor nyert ügyünk van, az alapanyag grátisz az ölünkbe hullik :-).

Nálunk ez volt a helyzet, úgyhogy a begyűjtést követően a megszerzett átlátszó műanyag tetők peremét levágtam. A leendő díszek belső oldalát bekentem dekupázs ragasztóval, megszórtam némi csillámporral. (A képen látható kis fiolát idestova két éve használom és még több, mint a fele megvan - nagyon kiadós.)

Belülre illesztettem a szalvétából kivágott képeket és még egyszer átkentem a ragasztóval, hogy mindenhol szépen kifeküdjön. Került belülre egy fehér papír is, hogy szebben látszódjon a minta, majd összeragasztottam a két tetőt a pereménél fogva.

Az illesztésre ezüstös dekorcsipke került, majd száradás után átböktem egy nagy tűvel és ezüst szálra fellógattam. Ennyi :-) És imádjuk őket.

Téli dekor itt és ott II.

Csak hogy szó ne érje a ház elejét, dokumentálnám, hogy a pingvinek után elkészültek a guriga rénszarvasok is, azaz a "citromsárga duci rénszarvas néni" és Rudolf  :-) :

A testeket ZZ festegette 4 évének minden koncentrálásával :-), a szarvakat és a piros nózit zseníliadrótból tekergettem, a pofikat alkoholos filccel követtem el (na, itt még van fejlődni való, de éjfél körül ennyire futotta :-P ).

Téli dekor itt és ott I.

Vagy inkább már karácsonyi? Nem is tudom. Mindenesetre roppant büszke vagyok rá :-). Még tavaly előtt történt, hogy megtaláltam ezt a fenyőfa formájú dobozt. Elég rémséges színe volt és az állapota sem volt a legtökéletesebb, de nem volt szívem ott hagyni (ki akarták dobni, úgyhogy inkább elkértem). Aztán hányódott egy évet hol itt-hol ott, tárolóként használtam, míg most újra előkerült. Sokat nézegettem, hogy mit is lehetne kihozni belőle, aztán ZZ hozta a megoldást. Már többször mondogatta, hogy nagyon szeretne világítós dekorációt és rájöttem, hogy a doboz tökéletes erre :-).

Fogtam a múltkori konzervdobozos akcióhoz használt célszerszámot és elkezdtem lyukakat fúrni a doboztetőbe. (Ha valaki ilyesmire adja a fejét és van fúrója, ne kímélje, mert  egyrészt ráment majd egy órám, másrészt a kezem még másnap is sajgott a fúrástól, köszönhetően a doboz jó masszív anyagának.)

Amikor készen lettem a lyukakkal, fogtam a fehér akrilfestéket, lefestettem a doboz minden oldalát és még mielőtt megszáradt volna, megszórtam csillámporral. Száradás után bepakoltam a dobozba három elektromos mécsest, rátettem a lyukacsos tetőt és gyönyörködtem :-).

A fényképet Z követte el, miután én feladtam...  Köszönöm<3

Egy nehéz nap pingvinjei

Az egész Levendulalány pingvincsaládjával kezdődött. Már amikor nála láttam, tudtam, hogy a tökfejek helyét pingvinek fogják elfoglalni az ablakpárkányon. A prototípus szépen el is készült a hétvégén, aztán csak várakozott a társaságra türelmesen. Tegnap viszont - egy meglehetősen nehézre sikerült nap után, mintegy terápiás célzattal - nekiláttam a többi jószágnak.

Előszedtem egy adag WC papír gurigát és lefestettem őket fekete akrillal. Amíg száradtak, fehér papírból kivágtam a fejeket-mellényeket, felragasztottam. Jöhettek a szemek. Ez volt az a pont, amikor elkezdtem elgondolkodni, hogy miért is kellene, hogy minden pingvinnek sima gomb szeme legyen. Először csak szemöldököket rajzoltam, aztán alvós szemet, aztán szempillásat, szemüvegeset, mandula vágásút és szemkötőset. Mondom, nehéz napom volt :-). Az eredeti tervem az volt, hogy páratlan zokniból kapnak fejfedőt, de bármilyen meglepő is volt számomra, nem volt erre a célra alkalmas zokni sehol, csak egy, aminek a fele már a prototípushoz elfogyott... Sebaj, ezekhez a szemekhez már nem is nagyon illett volna :-). Viszont előkerült a fiókomból egy doboztető, zseníliadrót, pompom, egy gombóc mosógépben nemezelt gyapjúfonal, fonaldarabok, a szelektív szemétből pedig visszamentettem egy papírzacskót (illetve az egyik sarkát).

Először a csajok készültek el, a fülvédős lányka és a díva:

 Aztán a vastag sapkás, duci zord néni:

A gördeszkás és a raszta srác:

A napfényről álmodozó és a tüsihajú kocka:

Végül a kalóz:

Csoportkép:

ZZ még leadta a rendelését két hóemberre is. Ők ilyenek lettek:

Most ott tartunk, hogy kaptam igénybejelentést Télapóra (egyből kettőre), rénszarvasra és citromsárga duci rénszarvas nénire; a testeket ZZ már megfestegette hozzájuk :-).

Fény a dobozból

A hétvégén két dolog is történt: egyrészt a töklámpásaink végleg átadták magukat az enyészetnek, másrészt lasagnét főztem. Mi köze a kettőnek egymáshoz :-)? A lasagna egyik alapanyaga nálam a konzerv paradicsom, amiből egyszerre kettőt is elhasználtam. Így ott maradt a kezemben két pofás kis doboz, amikről eszembe jutott, hogy egy régebbi Praktika magazinban egyszer megcsodáltam a konzervdobozból készített világító alkalmatosságokat. És már meg is volt, mi lesz a tökök utódja :-).

A dobozokról leszedtem a papírt, megtöltöttem őket vízzel és beállítottam a fagyasztóba. Amíg megfagytak, előkészítettem a szerszámokat: konkrétan mindent aminek hegyes volt a vége és egy kalapácsot. Az első dobozon még kísérleteztem mindenféle formát maga után hagyó dolgokkal (pl. csillagkulcs, háromszöges reszelő stb.), de aztán rájöttem, hogy a legmutatósabb mintákat akkor lehet kapni ha egyszerűen köröket ütögetek egymás mellé. A második dobozt így már csak azzal díszítettem. 

Amikor megszavaztam, hogy elég lyuk van már a dobozokon, megvártam amíg kiolvadt belőlük a jég, majd kívülről lefújtam fehér akrilfestékkel. elfoglalták helyüket a párkányon, kaptak egy-egy mécsest, mi pedig csodaklassz fényeket!

Ahogy egyre hosszabb a nap sötétségben töltött része, egyre jobban értékelem a mindenféle lámpásokat, úgyhogy ezek is belopták magukat a szívembe :-).

Őszből tél felé

Ahogy beléptünk novemberbe, valahogy hirtelen kézzelfogható közelségbe került a téli ünnepkör (és nem csak amiatt, hogy az október óta kerülgetett télapók mellé megérkeztek az üzletekbe az első szaloncukor szállítmányok is). Pedig ez a hónap még az őszhöz tartozik és az utóbbi két nap is sokkal inkább volt indiánnyár, mint a tél előszele... 

Mindenesetre úgy éreztem, időjárás ide - időjárás oda, hogy itt az ideje egy új, kicsit már téliesebb ajtódísznek :-).

Lebontottam a korábbi alapot, megmentettem amit lehetett az alapanyagok közül, majd magam elé készítettem azt a pici vödörnyi diót amit a sétáink során napról-napra szedegettünk össze. Régi tervem volt egy olyan ajtódísz, ami csak diókból áll össze. Ehhez sajnos még a mostani mennyiség sem volt elég, így a nagyobbakat kettészedtem (khm, a nagyobbakat... ezzel úgy voltam, mint optimista ember az evéssel: mindig a legnagyobbat szedtem ketté, így a végére már olyan darabok is sorra kerültek, amik soha nem is álmodták volna, hogy valaha méretesnek fognak minősülni :-).

 A hungarocell alapot betekertem sötétkékeslilás krepp papírral, majd elkezdtem ragasztgatni a diókat. Ragasztottam és ragasztottam. És még egy kicsit ragasztottam. Majd másfél óra és másfél rúd ragasztópisztoly töltelék után pedig elkészült a koszorú. Került még rá néhány hópehely (még egy szemrevaló irizáló fogkrémes dobozból vágtam ki őket valamikor), kék és fehér zsenília drótból tekertem neki akasztót és már mehetett is az ajtóra. 

Imádom rajta a különböző méretű diókat, az egészen aprók a kedvenceim :-).

Gyöngyfa

A gyerekes lét egyik igen kellemes mellékhatása, hogy az ember lánya nyugodt szívvel részt vehet a különféle aprópóból rendezett, gyerekeknek szánt kézműves programokon  és kipróbálhat teljesen új technikákat is (meggyőződésem amúgy, hogy ezt az anyukák többsége sokkal jobban élvezi, mint a gyerekek :-).

Egy ilyen alkalommal ismerkedtem meg a gyöngyfa készítés alapjaival, amit mindenkinek szívesen ajánlok, mert egyszerű, gyors és a végeredmény nagyon mutatós!

Drót, gyöngyök, egy alapul szolgáló nagyobb kő és némi ragasztó kell csak, és már kezdhetjük is. A tervezett fa méretéhez igazodó hosszúságú szálakat vágunk a drótból, majd fogjuk az első szálat, kettéhajtjuk és felfűzzük az első gyöngyöt középre. A gyöngy alatt a két drótot szorosan megtekergetjük, majd amikor úgy gondoljuk, hogy elég nagy a távolság, jöhet a következő gyöngy. Megint tekergetünk, megint gyöngy és így tovább. Egyedül arra kell ügyelni, hogy a drót végén hagyjunk bőven gyöngymentes helyet, mert abból alakul majd ki a fa törzse. Annyit szálat készítsünk, amennyi ágat szeretnénk a fácskának. Amikor mind elkészült, csokorra fogjuk és a gyöngymentes részeket szorosan összecsavarva kialakítjuk a törzset és a gyökereket. Ragasztóval rögzítjük a kőhöz és végül eligazgatjuk az ágakat. Tadamm, elkészült:

Készülhet egy színből vagy tarkán, piciben vagy nagyban, egyforma vagy különböző méretű/formájú gyöngyökből vagy akár egy elszakadt régi borostyán nyakláncból is :-).

Őszi ajtókoszorú

Hétvégén amikor reggel leszedtem a száradó ruhákat, igencsak sietnem kellett, mert nagyon fáztam... Ebből rájöttem, hogy lassan _tényleg_ ideér az ősz. És ha már itt kopogtat, az mégsem járja, hogy egy nyári ajtódísszel találja szembe magát :-).

Elővettem egy hungarocell koszorú alapot és egy tekercs narancssárga szalagot (még a Plus kivonulása előtti végső kiárusításon szereztem be, "egyszer biztos jó lesz" alapon) és nekiálltam tekergetni. Közben pedig gondolkodtam, hogy mi is kerüljön rá.

ZZ-vel délelőtt gyűjtögettünk egy kicsit, de meg kellett állapítanom, hogy erősen idő előttiek vagyunk, mert még csak zölden lepotyogott makkot és fehér gesztenyét találtunk. Egyedül a mogyoró hozta a szép őszi formáját, és volt még egy köteg törött faágam, lehullott fakérgem is (már mondtam Z-nek, hogy be kéne állítanunk egy cserépkályhát, mert gyermekünk simán hazahord egy télre való tüzelőanyagot...).

Szóval megállapítottam, hogy ezzel túl sokra nem megyek. Ugye, milyen szerencse, hogy tavalyról még maradt egy mini vödörnyi mindenféle, amit nem volt szívem kidobni? :-) Bedugtam a ragasztópisztolyt és elkezdtem pakolgatni, ami a kezem ügyébe került. Ez lett belőle:

Miközben rakosgattam, eszembe jutott egy film ("Ki az úr a házban?" Chevy Chase és Jonathan Taylor Thomas főszereplésével), amit valamikor ősrégen láttam. A főszereplő család lakásában volt egy fal, ahova mindenféle érdekes dolgok voltak felrögzítve, amiket innen-onnan vittek haza, a film végén felkerülő darabbal pedig teljes lett a kép és kiadott egy kerek egész kört. Így ni:

Hogy évek múltán miért pont ez a kép maradt meg a fejemben?! Mindegy is, a lényeg, hogy gyűjtögetni és alkotni jó :-). Ha esetleg megnéznétek a filmet is, az esőtáncos részt ki ne hagyjátok!

Legós doboz házilag

Amióta betört a LEGO az életünkbe, egyre nagyobb és nagyobb helyet követel magának. Minden értelemben :-). Tárolódobozainknak lassacskán se szeri se száma, mégis belebotlok olykor egy-egy kósza darabba (jellemzően éjjel/hajnalban a sötétben, bősz indiántáncot járva), amit valahova el kell tenni ugyebár...

Néhány hónapja nagyon sok híradásban szerepelt, hogy megszigorították a közúti ellenőrzéseket, különös tekintettel az egészségügyi ládákra. Akkor mi is ellenőriztük a saját dobozunkat, ami naná, hogy már rég lejárt. Kiürítettem, de nem volt szívem kidobni, úgyhogy most ebből (sőt ezekből, mert találtam még egy kallódó ősrégi dobozt) készültek a legújabb tárolóink.

Először is a dobozok tetejét lefújtam fehér akril festékkel. Amíg száradt, fogtam egy itthon több példányban előforduló Lego katalógust (játékboltokban szóróanyagként fellelhető) és kivágtam belőle néhány szimpatikus képet. Ezeket dekupázs ragasztóval felpakoltam az első versenyző tetejére, végül lelakkoztam, hogy strapabíróbb legyen. A másodikra már ZZ válogatta a képeket :-)

 

No igen, a dombornyomott eredeti felirat azért nem tűnt el nyomtalanul :-)

 

 

Egyikbe az emberkék költöztek, másikba a mindenféle jószágok. (És úgy érzem, lassan eljön az ideje, hogy - teljesen önzetlenül - leellenőrizzük a családban előforduló többi elsősegély dobozt is :-).

Dekupázs - először, másodszor...

... senki többet? A kikiáltóknak ez a kérdése a végét némileg módosítva - soha többet?! -  járt a fejemben, mire a végére értem életem első dekupázsolásának. Pedig a dekupázs nagyon jó kis technika, látványos, haladós és igen, még egyszerű is, ha az ember lánya rájön a dolog nyitjára (ami drága anyukám szerint a következő: kenjük, simítjuk és kész).

Az egész azzal kezdődött, hogy Levendulalánynál megláttam a sminktartót és rájöttem, hogy ez lesz az a kütyü ami megmenti az apróbb szépítő dolgaimat attól, hogy össze-vissza dülöngéljenek, majd rejtélyesen eltűnjenek a polcon. A tettek mezejére léptem és beszereztem a szükséges alapanyagot: a tálcát. Majd megállapítottam, hogy erre aztán nem tapad a mágnes... Naná, alumínium. Sebaj (valamire csak jó lesz ugye :-). Időközben eszembe jutott, hogy egyszer még régen a Pennyben szert tettem egy 6 db-os mágneses képkeret készletre, aminek a háta pont egy akkora lap, amekkorára nekem szükségem van. Bónusz, hogy ki is van lyukasztva, így simán felfúrható (mivel egy szekrény ajtajának belső felére szánom ez tényleg nagy könnyebbség). 

Kincses fiókomból előkerítettem a lapot (a kis képkeretek momentán hűtőmágnesként funkcionálnak, szóval amúgy sincs rá szükség), majd első lépésként lefújtam fehér akrilfestékkel. Amíg száradt kivágtam a szerintem tüneményesen imádnivaló baglyokat, aztán jöhetett a ragasztás.  No, kérem: ha valaki  most kezdi a dekupázst, erősen javaslom, hogy ne tök sima fém felülettel kezdjen. Piszok nehéz kiigazgatni a szalvétát rajta és ugye minél többször igazgatjuk, annál nagyobb az esélye, hogy szét fog szakadni a minta. S lőn, szét is szakadt. Murphy. Szóval letöröltem az egészet és kezdtem elölről. Másodszorra már jobban ment a dolog, bár a teljes simaság most sem jött össze, de megszavaztam, hogy így már maradhat. Száradás után lefújtam a nagy művet lakkal, a smink cuccokra mágneseket ragasztgattam és összeismertettem őket :-). (Már csak egy fúró kellene...)

Nyári dekor

Bár az erkélyünkön a folyton termő eper még ellát minket egy- egy kis tálka gyümölccsel, azért már nagyon itt volt az ideje, hogy az ajtódíszünk helyére valami más kerüljön. Ennek örömére a hét végi 40 fokban előpakoltam néhány "valamire csak jó lesz" apróságot és nekiláttam.

Egy rendkívül jóárasított - ezúton is köszönöm a figyelemfelhívást Levendulalánynak - fonott alapra ragasztópisztollyal hajtogattam egy érdemei elismerése mellett kiselejtezett esernyő anyagából hullámszerűségeket. Aztán a ZZ-vel közösen még tavaly gyűjtögetett diókból kiválogattam párat - "anya, szerintem a többi is jó lenne hajónak" -, kettészedtem, kibeleztem és lefestegettem őket fehér akrillal. (A 40 fok előnye, hogy kb. 2 perc alatt meg is száradtak.) Közben fogpiszkáló és némi műanyag lap segítségével vitorlát és zászlót fabrikáltam. Még egy kis ragasztás és el is készültek a hajócskák. ZZ aktív segédletével - "oda még tegyünk egyet" - felkerültek a tóra, és még egy sirályt is sikerült keríteni föléjük :-).

És ha nyár, akkor - nekem - Görögország! Az olajfák, virágzó leanderek, frappé, mézes joghurt, a hegyek, a tenger és főleg: a nyugalom (bár nem tudom, a mai elég zűrzavaros időkben ebből mennyi maradt). Szóval, csupa olyan dolog, amire nagyon jó emlékezni :-). Ennek jegyében készült ez a lógóka:

Lyukasztottam kedvenc XXL-es formámmal néhány szívet egy néhány éve emlékbe eltett katalógus borítójából (igen, tényleg eltettem), felragasztottam őket egy vastagabb sötétkék filc anyagra, tettem melléjük egy csíkot egy ugyancsak emlékbe eltett souveniros zacsiból (tudom, ez már a vég :-D ), végül kapott egy akasztót (kéket, naná) és most ahányszor ránézek, tök jó nekem :-). Ha van kedvetek, hallgassatok egy kis zenét is!

Levendula buzogány egyszerűen

Végre-végre a levenduláink szemmel is látható mennyiségű virágot hoztak miniatűr kertecskénkben! Hétvégén le is szüreteltem őket. Hogy miért is pont most, annak roppant tudományos magyarázata van. Rákerestem, hogy mikor is van itt a levendulaszedés ideje. Találtam is két oldalt, az egyiken szent meggyőződéssel állította valaki, hogy lehetőség szerint teljes kivirágzás előtt, míg a másikon legalább ekkora vehemenciával érveltek amellett, hogy majdnem elszáradva kell leszedni a virágokat. Ezek után lementem a kertbe és ránézésre úgy döntöttem, hogy most éppen tökéletes leszedési idő van :-) 

A levendulabuzogány készítését Maria útmutatója alapján próbáltam ki. Nem mondom, hogy a világ legegyszerűbb dolga, de azért bele lehet jönni. Csak sajnos van a leírásnak egy nagy hibája. Úgy kezdődik, hogy végy hosszú szárú levendulát... Na most, az én levenduláim sajnos nem tudták, hogy hosszú szárat illett volna növeszteniük, így nem is vitték túlzásba a dolgot. Így viszont kitalálhattam a buzogányosítás egyszerű módját :-) Elővettem egy régebbi virágcsokorból megmentett muszlin szerű anyagot, ami ráadásul pont lila volt. Kis csokorba fogtam a levendulát és fejjel beleállítottam egy négyzetre vágott anyagdarabba. Az anyagot szépen felhajtogattam, eligazgattam és egy darabka fonállal megkötöttem. A rögzítést elrejtettem egy kis rózsaszín dekorzsinór alá és már készen is volt. És roppant módon elégedett vagyok vele :-). Nem potyog, illatozik és szerintem még csinos is! Reszkessetek molyok!!!

Dekoráció eperszezonra

Egyik nap ZZ kezébe akadt néhány karácsonyi dekorációs hópehely, pár perc múlva pedig arra lettem figyelmes, hogy éppen a szekrény ajtajait díszíti velük. Erről eszembe jutott, hogy szégyen-gyalázat, de húsvét óta igazából semmi szezonális dísz nem készült nálunk. Az egyértelmű volt, hogy ez így nem maradhat - úgyhogy kitaláltam az eperszezoni ajtókoszorút :-).

A szelektív szemetesünkből vissza vettem két nagyobb kartonpapírt (megveregettem a vállam az újrahasznosítás miatt) és kerek koszorú formát vágtam belőlük. A két karikát összeragasztottam, hogy legyen tartása - ezzel az alap készen is volt. Lefestettem fehér akril festékkel (mint utóbb kiderült tökéletesen feleslegesen, mert nem látszik ki egy parányi része sem, de sebaj...). Színes, mintás zöld papírokból lyukasztottam jó sok szívecske formát (vághattam volna nyilván leveleket is, de ez valahogy hatékonyabbnak tűnt :-) és szépen elrendezgettem őket az alapon. Ezt követően elővettem fa jószágainkat és kiválogattam néhány katicát, ZZ pedig ragaszkodott hozzá, hogy egy szitakötő is kerüljön közéjük.

Az epervirágokkal elég sokáig próbálkoztam: készült egy verzió papírból, egy másik pici gipsz formákkal, de egyik sem volt az igazi. Végül zsenília drótból hajtogattam meg azt a végső változatot, ami felkerült az ajtódíszre néhány eper társaságába.

És tadammm, kész a nagy mű! Szezonális, epres, vidámságos - határozottan erre volt szüksége az ajtónak :-)!

Tűtartó

Na, de nem ám akármilyen: egy kis csalással igazi, olasz bőr tűtartót szerkesztettem magamnak :-). Emlékeztek még, hogy anno emlegettem a szüleimtől kapott, ámde erősen megkopott csodatáskámat? Amikor szétszedtem, hogy megmentsem, ami még menthető, sikerült egy nagyobb darabot egyben is lefejtenem az alapról. Sokat gondolkodtam rajta, mire is használhatnám fel, amikor - miután egyik este szó szerint majd egy órán át köröztem a "biztos" helyre tett hímzőtűmet - rájöttem, hogy nekem még nincs is tűkönyvem. Úgyhogy nekiláttam.

Szürke lemezből kivágtam két téglalapot, ráigazgattam a bőrre (sikerült úgy, hogy a "Made in Italy" felirat is a lehető legjobb helyre kerüljön :-) és nekiálltam ragasztani. Először a lapokat, aztán a széleket és ragasztásonként igyekeztem minél jobban lepréselni. (Bőrnél az egyébként nagy kedvenc Binder csipeszeket nem használhattam, mert igencsak erős nyomokat hagyott volna, így "A világ legszebb nemzeti parkjai" és az "Időtlen csodák" volt a segítségemre a maga jó pár kilójával.)
Megkötőnek egy vékony bőr szíjat rögzítettem a belső filc bélés alá. Végül, hogy ne legyen túl komoly, kívülre a Lekitől kapott színátmenetes szalag került két kis virág társaságában.

A másik kis virág pedig a képeken egy barátoktól érkezett, és már csak ezért is szívem csücske mini orchidea, ami hat virágot bontott nálunk :-). Jelenleg ő képviseli a tavaszt (én pedig igyekszem nem tudomást venni arról, hogy odakinn megint süvít a szél és egyre hidegebb van).

Hibiszkusz

Anyukámnak :-). Carinne 2008-as mintáját már jó rég elmentettem magamnak, de csak most jutottam el odáig, hogy ki is hímezzem. Mármint egy részét. Nem túl nagy helyre készült, ezért csak az egyik szál virágot hímeztem ki (és egy picit alakítottam is rajta). 28 ct-s antikolt fehér Zweigart Juliana vásznon öltögettem 2 szálon, 2 szállal egy kézi festésű színátmenetes fonallal.

A keretezéshez először egy natúr csipkét terveztem, de amikor körbe tűztem vele az anyagot, egyáltalán nem mutatott jól... Úgyhogy nekiálltam keresni valami színeset. Egy cserebere alkalmával jutottam hozzá egy piros bőr kistáskához, aminek most levágtam a vállpántját, szétbontottam és azt rögzítettem körbe a képecske szélén. Miután körbeértem és kialakult az akasztó is, még mindig maradt egy kis csíkom. Azt elkezdtem tekergetni, sodorgatni és az a kis akármi lett belőle, amit az akasztó alatt láthattok. Szerintem illenek egymáshoz :-)!