Egy úr az űrből

Nem is úr. Igazából egy  filccimbora :-). Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ahányszor filc anyagot veszek, annyiszor elájulok az árán. Részben ennek is tudható be - nomeg, az újrahasznosítási mániámnak - hogy a legkisebb filc darabkát sem szívesen dobom ki. Így külön öröm volt, amikor ráakadtam az Aréna Kiadó hírlevelében a Filccimborák könyvre. Csupa tüneményes kis figura, és mind szemmel alig látható méretű anyagból - abszolút arra találták ki, hogy megalapozza a félretett dirib-darabok átalakulását.

ZZ egyik alvásidejében estem neki az első mintának, ami a "retró űrlény" nevet kapta. Előszedegettem hozzá a maradék anyagaimat, kiválogattam a sötétzöldet, némi barnát és világoskéket, előkészítettem néhány gyöngyöt és hímzőfonalat, majd nekiláttam. Gyors, haladós, élmény volt csinálgatni. Viszont a fej elkészülte után realizáltam, hogy oké, hogy cimbora, de sajna nem kifejezetten gyerekbiztos (ZZ azzal kezdte, hogy kézbevétel után azonnal nekiállt a gyöngyöket kapargatni), úgyhogy történt némi koncepció változás: egy huszáros mozdulattal egy mágnest is tettem a tömőanyag mellé, így űrlénykénk a hűtőn kapott helyet. Mai eszemmel nyilván francia csomókat öltenék a gyöngyök helyére - ezt a bölcsességet  igyekszem nem elfelejteni amíg eljutok a többi kis figurához :-).

Ééés kérem, ez itt a reklám helye: az Alexandránál momentán épp erősen akciósak az Aréna könyvei, érdemes rájuk nézni!

Amire szükségünk van

Nagyon. Ha tehetném receptre írnám fel mindenkinek, mert nagyon-nagyon hiszek benne, hogy szükségünk van az olyan dolgokra, mint Matt és az ő tánca. 2012-ben is:

Aki esetleg nem ismerné a történetet - ami amúgy az internet hatalmáról is egy extra jó tanulmány - itt elolvashatja, hogyan is kezdődött az egész még 2005-ben :-).

P.P.P. avagy a Pöttyös Piros Partvis

Az egész még Balatonfüreden kezdődött, a vásárcsarnok melletti virág és mindenegyéb boltban, amikor a virágok, kaspók, plüssök, madáretetők, egy használt menyasszonyi ruha és kerámia kütyük társaságában - szó szerint - belebotlottam a seprű részlegbe. Imádtam :-). Volt békás, méhecskés, lepkés nomeg: katicás. Néztem, néztem, aztán eldöntöttem, hogy szerintem ilyet én is tudok.

Amikor hazaérkeztünk, elbattyogtam az 1 eurós boltunkba, beszereztem egy fehér partvisnyelet és egy piros partvisfejet, majd nekiálltam festeni. Mindig rájövök amúgy, hogy miért imádom a családomat: Z-nek a szeme nem rebbent, amikor este 10 órakor nekiálltam nagy lendülettel pirosra festeni a partvisnyelet, amit aztán száradás céljából fellógattam a szoba közepén a lámpára. Másnap jöttek a pöttyök - ekkor már ZZ is egyértelműen mondta, hogy ez biza katica :-). A partvis fejére festettem még pöttyöket és alkoholos filccel pofikát, aztán nekiálltam lakkozni. Na kérem, alkoholos filcre nem lakkozunk, hacsak nem akarunk csodás absztrakt formákat elérni - ugyanis elfolyt az egész minta. Szóval nagy sóhaj, némi lakkbenzin és újabb pofika, ezúttal akril festékkel. Így már maradandó lett :-). Lakkozás után két napig hagytam száradni a napon, és kész a P.P.P.!

A sütő napja

A tegnapi extra hőséges nap alkalmával nem jutott jobb ötlet eszembe, mint hogy kivonuljak a konyhába és órákon át sütögessem a mindenféléket. Mondhatom, hogy nem fáztam :-). Készült két kenyér, rebarbarás pite, molnárka és turbó csokis kifli.

A kenyeret ugyan nem fényképeztem (nem egy modell alkat - egyszerű kis formakenyér), de a receptjét leírom, mert nálunk az összes többi eddig kipróbáltat kiütötte a nyeregből. Egyértelműen kedvenc :-). 

Hozzávalók: 

225 gr fehér kenyérliszt 

225 gr tk liszt (nálam általában tönköly vagy Graham) 

1 csapott ek só 

1 ek méz 

3 ek olívaolaj 

2 dkg élesztő 

1,5 dl tej (vagy rizstej) 

1 dl langyos víz

A hozzávalókat szépen a dagasztógépbe sorakoztatom, bekapcsolom és várom amíg szép rugalmas - de picit lágy - gombóc lesz belőle. Hagyom duplájára kelni, majd átgyúrom és formára igazgatom. Sütőpapírral bélelt "kockakenyér" formába teszem, hagyom ismét duplájára kelni, végül előmelegített, gőzös sütőben 200 fokon megsütöm.
Nem elég, hogy nagyon finom, de ráadásul egyszerre két forma is befér a sütőmbe, így mindig kettesével készül a kenyerünk - ami nem mellékesen tökéletesen fagyasztható is.

Mivel ZZ elképesztő módon édesszájú, ezért igyekszem a bolti helyett házi péksüteményekkel is ellátni (mondván abban legalább tudom, hogy mi van...). Persze csak mértékkel. A sütés előtt rápillantottam Limara oldalára és rájöttem, hogy a turbó csokis kiflit kifejezetten az én kedvemért tette fel :-D. 

A tésztán nem sokat változtattam: 10 dkg lisztet teljes kiőrlésűre cseréltem, és mivel nem kellett rohannom - ráadásul kuka meleg is volt (vagy ezt már írtam? :-) - ezért az élesztőt 2 dkg-ra csökkentettem. A töltelék viszont teljes egészében saját találmány, amire ropppppant büszke vagyok, mert igen finom lett: 2 ek barnacukrot, 2 ek cukrozatlan kakaóport, és 4 ek lágyabb házi (azaz teljesen cukormentes) szilvalekvárt kevertem össze hozzá. Ez a massza került a tészta rétegek közé. Igazából csak egy hibája volt, amit ZZ kifogásolt is: hogy miért nincs több a kifliben? A receptet ezúton is köszönöm, megtartjuk :-)!

Ééééés, ne feledkezzünk meg Murphyről: mire a kánikulában mindennel végeztem, megérkezett hozzánk nagy szélviharral a lehűlés és az eső...

Amikor én még kislány voltam...

... akkoriban sok nyáron táboroztam. Az egyik ilyen táborozás alkalmával ismerkedtem meg a gyöngyfűzéssel. Mármint azzal a formájával, amiből nem nyaklánc-karkötő születik, hanem valami más.Valami térbeli. Valami jószág :-). Egészen konkrétan egy krokodil volt az első állatka, amit sikerült elkészítenem (mint annyi más gyereknek anno - emlékszem, hány kulcstartón láttam fityegni :-).

Aztán jött a KÖNYV, így nagy betűkkel: Jó játék a gyöngyfűzés. Van benne egy szuper kis gyöngytörténeti leírás, Kelemen István illusztrációi pedig szerintem egyszerűen imádni valóak. A mintáknak rengeteg fűzögetős órát köszönhetek, amint az látható is:

Sajnos az évek során az állatkertem több darabja is elveszett/elszakadt (ahogy ránéztem most a könyv borítójára, egyből beugrott, hogy hát persze volt nyuszi is, meg oroszlán is, meg...), de nagyon-nagyon örültem, amikor - anyukámnak köszönhetően - a fentiek előkerültek. Ééééés naná, gyorsan körbe is fotóztam őket :-) :

A másik nagy kedvenc könyvem a "Gyöngyből készült kabalák és talizmánok" volt, ennek az állatos részlegét is végigfűztem, beleértve ebbe a kínai sárkányt is. (Sajnos, annak egyelőre nincs nyoma, de talán még nem reménytelen a felbukkanása.)

Amióta előkerültek a jószágok ZZ rendszeresen játszik velük, utaztatja őket mindenféle járműveken :-). Nagyon jó nézni, bár nem tudom, meddig fogják bírni a strapát, hiszen akárhogy is nézem, van köztük jó pár darab ami már nagykorúnak számít... Ajvé, ilyenkor szoktam realizálni, hány éves is vagyok :-D.