Azt vettem észre, hogy ha találok egy könyvet, ami érdekel, akkor általában zsinórban követi még több ilyen és szépen lassan eljutok odáig, hogy a szabadidőm legnagyobb részét olvasással töltöm.
Egy ilyen olvasási hullámban találkoztam szembe Melanie Benjamin könyvével, melyet épp Valentin/Bálint nap előtt fejeztem be.
Az aviátor felesége, a Lindbergh család regényes - azaz életrajzi, történelmi adatokon alapuló, de azoknak az írói fantáziával kiegészített -története magával ragadó olvasmány. Egyrészt korkép az 1920-as, 1930-as évek Amerikájáról, amelynek annyira nagy szükséges volt hősökre, hogy ha talált ilyeneket, akkor azokat már egy percre sem eresztette. Másrészt pedig egy család története, melyet az aviátor feleségének szemszögéből látunk: milyen volt megismerni egy bálványozott hőst; milyen volt vele együtt élni, családot alapítani úgy, hogy életük minden percét tömegek figyelme kísérte; milyen volt ilyen feltételek mellett megélni örömöket és egy hatalmas tragédiát; milyen volt hibákat elkövetni.
A regényt ugyanakkor magam részéről leginkább azért nem tudtam letenni, mert - bár nagyon-nagyon kerestem benne azt az erős nőt, aki a hivatalos ajánlók szerint képes kilépni a férje árnyékából - egyszerűen nem akartam elhinni, hogy bárki képes ilyen szinten feladni magát egy kapcsolatban.
A regény Anne-je olyan szinten áll férje irányítása, befolyása alatt, ami számomra elképzelhetetlen. Elfogadja, ha az esküvőjéről nem készülhet hivatalos fénykép; elfogadja, ha másodpilótát csinálnak belőle; elfogadja, ha lelökik egy szikláról hogy vitorlázórepülő legyen; navigálni tanul, pedig nem akar; nem tiltakozik a férje gyereknevelési elveivel szemben, holott azok teljesen ellentétesek a sajátjaival; elfogadja, ha a férje anélkül intézkedik elrabolt gyermekének hamvasztása iránt, hogy elbúcsúzhatna tőle; politikai röpiratot készít a férje nézeteinek támogatására, holott azokkal nem ért egyet; egyáltalán: bármit megtesz, elfogad, ha azt a férje mondja. Mindezt a szerelem jegyében.
A házassága messze nem tündérmese; a felek nem egymás partnerei; a hőssel élni inkább nyomasztó, mint felemelő, sok lemondással, sok csalódással és önmaga csaknem teljes feladásával. Anne az 50-es éveiben jár, mire az a bizonyos árnyékból kilépésre sor kerül (eddigre a szegény olvasó, már vagy hússzor mondta, hogy "na ne, de most komolyan, ne csináld" és legszívesebben fejbe kólintotta volna a hősnőt - persze kívülről könnyű okosnak lenni), de végülis ez még mindig jobb, mintha soha nem történt volna meg.
Hogy mennyi a történetből a fikció és mennyi a valóság? Ez az, ami valószínűleg pontosan soha nem derül ki annak ellenére sem, hogy Anne Morrow Lindbergh naplói megjelentek nyomtatásban is, azonban nyilvánvalóan azok sem a teljes történetet tartalmazzák, hiszen egyrészt véleményformáló szerepet szántak neki a hős életével kapcsolatban (maga a család jelentette meg őket), másrészt már eredetileg sem került bele azokba sem minden.
A történet mindenesetre olvasmányos és elgondolkodtató - kíváncsian várom, hogy a tervezett filmes feldolgozása milyen lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése