2010. március 2., kedd

A franciák és én

Nincs üldözési mániám, de azt hiszem a franciák direkt szórakoznak velem. Pedig tuti nem adtam rá okot.
Susan Loomis és Peter Mayle könyveit olvasva beleszerettem Franciaország egy mostanság igen felkapott részébe: Provanceba. Fenntartások nélkül imádom az ottani életstílust, a könyvekből is áradó életörömet, fűszerillatot és a csodás ételeket.

Susan Loomis két könyve a Ház a Tatin utcán és az Életünk a Tatin utcában gasztroregényként jelent meg, azaz tartalmazzák az írásokban megjelenő ételek pontos receptjét is. Tökéletes!
Olvastam, bejelöltem, kipróbáltuk. Dordogne-i krumplis lepény: nem ropog, nem aranyszínű, ellenben simán leég (ízre nem volt rossz). Quiche a Louviers-i piacról: a tészta elázik, a közepe akkor is folyós amikor a széle már rég olyan barna, mint anno a lepény alja.
Na, itt azért kicsit alább hagyott a lelkesedésem, könyvek félre.

A napokban Limaránál belefutottam a Tatin tortába. Olyan jól nézett ki, hogy elfeledkeztem róla, hogy ez is csak egy francia és nekiálltam.

Kapcsos tortaformát kikentem vajjal, megszórtam cukorral, mézzel, rápakoltam az almákat. Be a sütőbe. Kb. 5 perc telt el, amikor észrevettem, hogy füstöl a sütő. Mivel ez még fa tüzelés esetén sem lenne normális, nemhogy villanytűzhelynél, így belestem az ablakon. A tortaformából vígan csöpögött az olvadó vaj, egyenesen a sütő aljára... Pár pillanatig igencsak bután néztem, hogy ez most mégis mi, de aztán kivettem a formát, alátettem egy nagy gáztepsit, kitöröltem a sütőt visszapakoltam mindent.
Mikor legközelebb arra jártam a megolvadt vajon kívül már a karamellizálódott cukor is a tortaformán kívül tartózkodott a tepsin. Nem voltam túl boldog, ellenben "mostmárcsakazértis" alapon a karamellt szépen visszakanalaztam az almára. Csak azt felejtettem el, hogy ahol egyszer kifolyt ott másodszor is ki fog... Sebaj. Amikor eljött az ideje, szépen ráraktam a tésztát, megszurkáltam. A tészta szépen sült, amikor jött az újabb zseniális ötlet: ha erre kanalazom a karamellt, akkor tuti nem fog újra lefolyni. Rákanalaztam. Lefolyt. De: nem az egész! A hátralévő időt kanalazással töltöttem, miközben egyszer csak bevillant, hogy ha a tésztán van a karamell, akkor nem fogom tudni megfordítani a sütit...

Nos, teljes magabiztossággal állíthatom, hogy a végeredmény eddigi életem legrondább süteménye lett. Annyira ramatyul nézett ki, hogy komolyan fontolgattam a fényképes megörökítést, de aztán letettem róla (egy feketébe hajló hepehupás kerek széndarabra hasonlító tárgyat kell elképzelni).
Viszont, még így is finom volt! Sőt, nagyon finom. Azt hiszem, kidobom a formát és sütök még egyet. Majd. Egyszer. Vagy inkább olvasok :-)!

2 megjegyzés:

  1. jaj! Nem szabad csatos formába sütni! Írtam is, hogy olyanban sütöttem, ami nem csatos! Inkább teflon serpenyő jobb neki, mint tortaforma. Még az sem segített volna, ha szorosan körbetekered a tortaforma alját alufóliával. Sajnálom! remélem, kipróbálod azért mégegyszer!

    VálaszTörlés
  2. Ahhh, akkor szövegértési problémáim vannak csak :-) Én úgy értettem, hogy jobb híján sütötted nem csatos formában :-D Őszintén bevallom, hogy minden bénázással együtt családostul nagyon jól szórakoztunk a sütés közben és a süti olyan pillanatok alatt fogyott el, hogy tuti lesz még folytatás! Csak találjak már egy tisztességes pite és quiche formát valahol...

    VálaszTörlés

 
Creative Commons License
This Mű by http://gatokgetek.blogspot.com/ is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország License.