Egy kis nosztalgia

Tegnap jól elkapott a nosztalgia - ugye-ugye, mire nem jó ha az ember lánya blogolgat :-) .

Mindig nagyon jól esett a zenéjük és ez nem változott, pedig eltelt már azóta ... maradjunk annyiban, hogy nem kevés év.

Babzsákfotel ZZ-nek

Az egész úgy kezdődött, hogy Z egy barátjánál megismerkedett a bluppal. Sőt, nem egyszerűen megismerkedett, hanem teljes egészében a hatása alá került és úgy rajongott érte, mint én anno Paddy Kellyért. Miután volt olyan figyelmes és minden nap emlékeztetett rá, hogy mennyire szeretne egyet, így nem volt más választásom, mint összeszedni minden létező netes infót és varrni egyet neki. Amúgy is jött a karácsony.

A blup - illetve magyaros nevén: a babzsákfotel - alapvetően két típusát találtam: a csepp formát, illetve a kagyló alakút. Mivel az utóbbi esetében a pontos méretek meghatározásával sehogy sem boldogultam (khmmm, anno matektanárnak készültem), így rájöttem, hogy a csepp az én barátom.

Miss Scotty szabásmintája volt az alap. Mindössze annyit változtattam rajta, hogy - mivel Z elég magas - a cikkek magassága nálam 100 helyett 120 cm lett.

Azt hiszem egészen jól sikerült - vagy Z roppant udvarias - mindenesetre a babzsákfotel azóta központi helyet foglal el a nappaliban. ZZ is imádja: abban nézegetjük a Böngészőket, mesekönyveket, ott fogyasztja az uzsonnáját, a kanapéról hasasokat ugrik bele vagy rohangálás közben egyszerűen csak megáll és beledől. Vagyis nekünk nem sok marad belőle :-). Ezt orvosolta mammamma, aki Z babzsákfotelének mintája alapján ZZ-t meglepte névnapjára egy saját bluppal. Most pedig azt hiszem, keresnünk kell egy nagyobb lakást. Mégis, milyen már az, hogy ebben a családban csak a fiúknak van saját babzsákfoteljük...

Kapj el, ha tudsz!

Amióta a Leonardo DiCaprio és Tom Hanks főszereplésével készült Spielberg filmet láttam, azóta köröztem a film alapjául szolgáló könyvet.

Beletelt pár évbe, de most végre a Bookline antikváriumában találtam egy példányt!

Kicsit tartottam tőle, mivel - kevés kivétellel - nincsenek túl jó tapasztalataim a könyv-film konvertálás terén. Ha előbb olvastam a könyvet, szinte mindig csalódtam a filmben, mivel teljesen másként képzeltem; ha meg előbb láttam a filmet, akkor kiakasztott, mennyire köze nincs a könyvhöz; a film alapján készített könyvek meg általában egyszerűen képtelenek visszaadni a film hangulatát.

Ez a könyv viszont - ahogy a film is - egyszerűen zseniális! Persze ugye mindenki hozott anyagból dolgozik :-) A "hozott anyag" jelen esetben maga Frank W. Abagnale és az ő hihetetlen élete: az iskolát még az érettségi előtt elhagyta, mégis lett belőle pilóta, ügyész, egyetemi tanár, orvos, börtönellenőr és nem mellékesen "Nagykorúságom elérése előtt kétszer voltam milliomos. És egyszer félig.". 26 országban körözték és mégis nagyon nehéz rá bűnözőként gondolni.

"Furcsamód sohasem tartottam magam bűnözőnek. Persze tudtam, hogy az vagyok....az évszázad egyik legügyesebb csekkhamisítója, szemfényvesztője, csalója voltam, egy Oscar-díjas szélhámos, elképesztően tehetséges svindler és pozőr. Néha magam is meglepődtem színészi alakításaimon."

Olvasom a könyvet és folyamatosan mosolygok (na jó, kivéve a 9. fejezetet). Egy kölyök csínytevéseit látom, lenyűgöz ahogy az egyes helyzetekben feltalálja magát, hitetlenkedek az észjárásán és csak mellékesen ugrik be, hogy egy szélhámos csaló. Van valami a személyiségében, ami még az íráson keresztül is egyszerűen lehengerlő, nem csodálom, hogy olyan könnyedén verte át az embereket. A "betyár romantikát" talán csak a klasszikus irodalomban kedvelem, soha nem drukkoltam a "viszkis rablónak", Abagnale viszont simán megvett kilóra.
Megérte várni a könyvre, most viszont beszerzem a filmet is és megnézem újra :-)!

Csodacsomagom

Amióta elkezdtem hímezgetni, azóta nézegettem erősen vágyakozva (hétköznapiasabban: nyálcsorgatva) a szebbnél szebb Zweigart és más "komolyabb" vásznakat, de nem tudtam rászánni magam a beruházásra. Aztán felfedeztem, hogy nem csak a kézimunka boltokban , hanem a teszveszen is beszerezhetőek, ráadásul tök jó áron. Szóval végül csak nem tudtam ellenállni a kísértésnek :-)

Így hozott össze a jó sorsom judd25-el, vagyis Jucussal akinek köszönhetően most gyönyörködhetek a szebbnél szebb vásznaimban: halványsárga, sárga, natúr, bézs, halványlila, galambszürke 18 ct-től 28 ct-ig. Szépségesek! Nagyon örülök nekik és már alig várom, hogy hímezhessek rájuk! Ráadásul sikerült egy plasztik kanavára is szert tennem, ami már régóta izgatja a fantáziámat; ééééés elszántam magam és beszereztem a totemoszlopos magasságmérőhöz szükséges fonalakat is. Remélem még azelőtt elkészül, hogy ZZ kinőné :-)! Jucus pedig volt olyan kedves és meglepiket is bekészített a csomagba, úgyhogy fülig ért a szám amikor bontogattam! Köszönöm még egyszer!

Tavaszi csendélet-féle

Tegnap úgy éreztem, hogy friss salátát kell ennem. Ebből rájöttem, hogy hivatalosan is itt a tavasz :-) ! És valóban, ma a zöldségesnél gyönyörű piros retket és újhagymát kaptam, ami egy kis kacsazsírral társítva remek kiegészítőként szolgált az idei első burgonyás kenyérhez.

Az alaprecept Limarától származik. Tegye fel a kezét aki meglepődött! Köszönöm, én is így gondoltam :-). Viszont kénytelen voltam némileg átdolgozni, mivel nem volt itthon sem BL80-as lisztem, sem öregtésztám, sem aszkorbinsavam (csak narancsos ízesítéssel, azt meg inkább hanyagoltam). Ez lett belőle:

Hozzávalók:
25 dkg főtt, tört krumpli
2 dl a krumpli főzőlevéből
35 dkg BL55-ös liszt és még 3 ek a kovászhoz
15 dkg rétesliszt
2 ek olívaolaj
2 tk só
2 dkg élesztő
1 tk cukor
1,5 tk ecet

Az élesztőt langyos vízzel, 1 tk cukorral és 3 ek liszttel elkevertem, tetejét liszttel megszórtam és hagytam 30 percig állni (vagyis kovászt készítettem).
A hozzávalókat besorakoztattam újdonsült gépecském táljába, és elindítottam. A vízből első körben csak 1 dl-t adtam hozzá, majd ahogy alakult a tészta úgy adagoltam tovább. A 2 dl nálam bőven elég volt.
A tésztát duplájára kelesztettem, majd kicsit átpofoztam, lisztezett konyharuhával bélelt tálba igazítottam és megint békességben hagytam kb. 20 percre. A sütőt 220 fokra előmelegítettem, került bele egy tálka víz is, majd a szép nagyra nőtt tésztát sütőpapíros tepsire borítottam és így sült 10 percet. 200 fokon további 25 perc kellett neki, hogy teljesen elkészüljön.

Többszörösen is elégedett vagyok: a dagasztó gyönyörűen boldogult a tésztával; a végeredmény pedig egy igazi tartalmas, mégis puha és finom kenyér lett (talán egy csipettel több sót elbírt volna, de a kacsazsír ezt teljesen ellensúlyozta); ráadásul sütött a nap, úgyhogy tudtunk sétálni is egy nagyot - most már csak itt a tavasz!

Helyzetjelentés

Így áll a mandala, ami egyben azt is jelenti, hogy sajnos nem sikerült befejeznem az előre eltervezett időre. Okulásnak jó volt:

1. hihetetlen rossz az időérzékem hímzés ügyben, úgyhogy a jövőben azt hiszem a "szerintem ennyi idő kell*2" képletet fogom alkalmazni;
2. hasonlóan gyászosan saccolom meg a szükséges fonalmennyiséget is (eddig négyszer voltam vásárolni és csak azért nem megyek többször, mert az utolsó alkalommal annyit vettem, hogy bontatlan motringom is maradt);
3. a kör alakú mintánál piszkosul kell figyelni arra, hogy a keresztszemek valóban egy irányba dőljenek és a számolás is nagyon vicces (nem számoltam hányszor bontottam vissza kisebb-nagyobb részeket).

Gondolom látszik, hogy a mandalán jelenleg nincs egy öltésnyi kontúr sem. Volt. Nem tetszett. Visszabontottam. A megadott kontúrszín annyira durván kilógott a mintából, hogy majdhogynem rossz volt ránézni. El nem tudom képzelni mi lehet a gond. Egyedül a színkonvertálásra tudok gondolni (Madeira fonal volt megadva én Anchorral hímeztem). Szóval most agyalok, hogy mi legyen. Ha a többi részről nem is, de a sárga lótuszvirágokból azért hiányzik a kontúr, úgyhogy alighanem megpróbálom egy kevésbé sötét színnel. Mindenesetre amíg befejezem a külső keretet, még van idő kitalálni mi legyen :-)

Az új segéderő bemutatkozása

Ahogy korábban már elsírtam párszor: a kis dagasztókaros robotgépem kissé zokon vette az intenzív használatot és a konyhagépek örök vadászmezejére távozott. Sokáig keresgéltem az utódját, sőt, elsőre még azt sem tudtam eldönteni, hogy mit is szeretnék: dagasztót vagy kenyérsütő gépet. Miután rájöttem, hogy a kocka kenyér nem igazán vonz, vagyis a kenyérsütőt is csak dagasztásra használnám, elkezdtem a robotgépek között keresgélni.

Finoman szólva megdöbbentett, hogy egy kenyérsütő gyakorlatilag olcsóbb lenne, mint egy strapabíróbb robotgép... Aztán persze beleszerettem a létező legdrágább példányba a Kitchenaid-be. Már a formája is nagyon bejön, de az, hogy 25 azaz huszonöt színben lehet kapni, egyszerűen lenyűgözött :-) Viszont van egy rém randa és kiábrándító része: a rajta fityegő árcímke.
A realitások talajára visszatérve futottam bele a Bosch gépekbe és Okostojás leírásába. Innen - miután némi logisztikai manőverezés eredményeképpen sikerült helyet szorítanunk neki a konyhapulton - már egész könnyűnek bizonyult a döntés és még a beszerzés is, mivel csak a sarki műszakiig kellett elmenni érte :-)

Az első bevetésen Limara vaníliás briósát készítettük el kettecskén a családi szurkolótábor lelkes támogatásával. A gépecske szépen, komótosan kezdett a dagasztásba és egyáltalán nem jött zavarba a 60 dkg liszttől és a többi hozzávalótól. Gyönyörűen kidolgozott tésztát produkált meglepően rövid idő alatt, a legkisebb felmelegedés nélkül. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a kenyértésztákkal hogyan fog boldogulni, remélem hasonlóan problémamentes lesz az is!

A briós egyébként nagyon finom lett. A tésztája könnyű és foszlós, ugyanakkor igencsak laktató. A megadott mennyiségekből nálam nem hat, hanem nyolc briós készült, de így is hatalmasak lettek (konkrétan drukkoltam, hogy nem jöjjenek ki idő előtt a sütőből, ZZ pedig megigézve kísérte figyelemmel a sütőajtón keresztül az eseményeket :-). Mézzel, vajjal, vagy csak magában egy pohár tejjel vagy kakaóval isteni akár reggelire, akár vacsorára!

Hol járunk?

Sajnos nagyon messze a végétől. Mindenesetre hímzek amennyit tudok, aztán meglátom meddig jutok. De azért tetszik ahogy alakul :-) !

Anya-mama mézese

A hétvégén komoly válsághelyzet állt elő. Kiürült a mama mézesét rejtő fémdoboz. ZZ gyakorlatilag nem akart hinni a szemének, amikor a nagy reklamálásra letettem elé a dobozt és látta, hogy valóban nincs benne semmi.

A mézes sütés mestere a családban anyukám, aki jól nevelt nagymama módjára folyamatosan gondoskodik is arról, hogy ne szenvedjünk hiányt ebben az alapvető élelmiszerben. Viszont most idő előtt nyakára hágtunk a készleteknek, ami különösen azért jött rosszkor, mert az amúgy elképesztő étvágyú gyerekem az MMR oltás áldásos mellékhatásainak köszönhetően nem csak belázasodott, hanem enni sem nagyon akaródzott neki. Kivéve persze mézest. Az ugyanis bárhol és bármikor jöhet. Úgyhogy anya-mama küldte a receptet és nekiláttunk.

A receptet valamikor régen még egy szekszárdi mézeskalácsos mester osztotta meg a nagyközönséggel, anyukámnál egy kicsit már megsárgult újságkivágás őrzi:
Hozzávalók:
1 kg liszt
30 dkg porcukor
25-30 dkg folyékony méz
20 dkg olvasztott margarin
2 tojás
1 ek szódabikarbóna
fűszerek (fahéj, szegfűszeg, citromhéj vagy manapság mézeskalács fűszerkeverék)

Az olvasztott margarint és mézet összedolgozzuk, hozzáadjuk a porcukorral és szódabikarbónával elkevert tojásokat, végül beleforgatjuk a fűszeres lisztet.
A tésztának legalább néhány órát pihennie kell, de ha van ideje a hűtőben éjszakázni az még jobb.

3-5 mm vastagra nyújtjuk a tésztát, szívünknek kedves formákat szúrunk ki belőle, megkenjük tojássárgával (hogy igazán szép legyen a fénye, sütés előtt jó ha hagyjuk megszáradni a tésztán), majd sütőpapíron 180 fokos sütőben aranybarnára sütjük.

A családi fejlesztésű extra változathoz a tésztából téglalap alakot vágunk, közepére legalább egy éves - vagyis a szeletelhető sűrűségű :-) - házi szilvalekvár kerül és így sütjük ki a párnácskát.

Fémdobozban nagyon sokáig eltartható, már ha van a családnak elég önuralma...

A harmónia mandalája

"Azoknak ajánlott ez a mandala, akik szeretnének harmóniában lenni saját testükkel és lelkükkel. Akik szeretnék elfogadni önmaguk külső és belső tulajdonságait, és mások felé is ezt az elfogadást és szeretetet közvetíteni. ... Ez a mandala megnyugtató színeivel segíti az elégedetlenségből fakadó ingerültséget lenyugtatni, ezáltal a világos gondolkodást, új ötletek megvalósítását támogatja. Vidámságot, melegséget sugároz, visszahozza az életkedvet és életünk minden területére harmóniát varázsol." (Keresztszemes magazin 2006. január)

Ez a minta nekem a nagy fa esete a fejszével: jóval nagyobb, mint bármi amit eddig hímeztem és a rengeteg félöltéssel és kacskaringóval elég rendesen megdolgoztat. Ja, és "határidőre" kellene elkészülnie. Na jó, nem "kell", de nagyon-nagyon szeretném ha sikerülne! Szóval aki ráér, drukkoljon nekem egy picit, mert nagyon rám fér!

Itt tartok most:

Nem ér a nevem - szolgálati közlemény

Ezúton tudatom minden erre járóval, hogy könyveslány érdemei elismerése mellett nyugdíjba vonul. Amikor anno létrehoztam ezt a nevet a cserebere blog kedvéért, akkor teljesen kifejezőnek éreztem (az is volt, és cserebere szempontból még ma is az :-); viszont ehhez a bloghoz nem illik. Mivel most úgy tűnik, hogy fogok még írogatni egy darabig, ezért úgy döntöttem, hogy megéri a macera és átkeresztelkedek, hogy a nickem tényleg az legyen, amit a magaménak érzek (ahogy az avatárom már eddig is ezt mutatta).

A franciák és én

Nincs üldözési mániám, de azt hiszem a franciák direkt szórakoznak velem. Pedig tuti nem adtam rá okot.
Susan Loomis és Peter Mayle könyveit olvasva beleszerettem Franciaország egy mostanság igen felkapott részébe: Provanceba. Fenntartások nélkül imádom az ottani életstílust, a könyvekből is áradó életörömet, fűszerillatot és a csodás ételeket.

Susan Loomis két könyve a Ház a Tatin utcán és az Életünk a Tatin utcában gasztroregényként jelent meg, azaz tartalmazzák az írásokban megjelenő ételek pontos receptjét is. Tökéletes!
Olvastam, bejelöltem, kipróbáltuk. Dordogne-i krumplis lepény: nem ropog, nem aranyszínű, ellenben simán leég (ízre nem volt rossz). Quiche a Louviers-i piacról: a tészta elázik, a közepe akkor is folyós amikor a széle már rég olyan barna, mint anno a lepény alja.
Na, itt azért kicsit alább hagyott a lelkesedésem, könyvek félre.

A napokban Limaránál belefutottam a Tatin tortába. Olyan jól nézett ki, hogy elfeledkeztem róla, hogy ez is csak egy francia és nekiálltam.

Kapcsos tortaformát kikentem vajjal, megszórtam cukorral, mézzel, rápakoltam az almákat. Be a sütőbe. Kb. 5 perc telt el, amikor észrevettem, hogy füstöl a sütő. Mivel ez még fa tüzelés esetén sem lenne normális, nemhogy villanytűzhelynél, így belestem az ablakon. A tortaformából vígan csöpögött az olvadó vaj, egyenesen a sütő aljára... Pár pillanatig igencsak bután néztem, hogy ez most mégis mi, de aztán kivettem a formát, alátettem egy nagy gáztepsit, kitöröltem a sütőt visszapakoltam mindent.
Mikor legközelebb arra jártam a megolvadt vajon kívül már a karamellizálódott cukor is a tortaformán kívül tartózkodott a tepsin. Nem voltam túl boldog, ellenben "mostmárcsakazértis" alapon a karamellt szépen visszakanalaztam az almára. Csak azt felejtettem el, hogy ahol egyszer kifolyt ott másodszor is ki fog... Sebaj. Amikor eljött az ideje, szépen ráraktam a tésztát, megszurkáltam. A tészta szépen sült, amikor jött az újabb zseniális ötlet: ha erre kanalazom a karamellt, akkor tuti nem fog újra lefolyni. Rákanalaztam. Lefolyt. De: nem az egész! A hátralévő időt kanalazással töltöttem, miközben egyszer csak bevillant, hogy ha a tésztán van a karamell, akkor nem fogom tudni megfordítani a sütit...

Nos, teljes magabiztossággal állíthatom, hogy a végeredmény eddigi életem legrondább süteménye lett. Annyira ramatyul nézett ki, hogy komolyan fontolgattam a fényképes megörökítést, de aztán letettem róla (egy feketébe hajló hepehupás kerek széndarabra hasonlító tárgyat kell elképzelni).
Viszont, még így is finom volt! Sőt, nagyon finom. Azt hiszem, kidobom a formát és sütök még egyet. Majd. Egyszer. Vagy inkább olvasok :-)!