Amikor Levendulalánynál megláttam a legkedvencebb nevű alapanyagom újabb felhasználási módját, egyből elárasztott egy rakat - néha pöttyet vad - ötlet, hogy mi mindent is lehetne hajlítgatni belőle. Ehhez viszont tudnom kellett, vajon mi is az a maximum, amit még törés nélkül kibír az anyag.
Beáztattam a lapocskákat egy napra - azóta olvastam egy olyan tippet is, hogy akár meg is lehet főzni, mert melegen jobban formázható -, aztán vettem egy nagy levegőt és nekiláttam. Íme a tanulságok:
1. Mielőtt nekiállunk hajlítgatni, érdemes megnézni a lapoc felületét. Ha láthatóak az összepréselt rétegek, akkor sanszos, hogy törni fog, vagy legalábbis szálkás lesz a végeredmény.
2. Amikor a lapocska ázik, felvesz egy nagyon enyhe, természetes görbületet, ami mutatja, hogy melyik irányba is hajlítható. Ezt elsőre kell eltalálni, mert ha egyszer elkezdem hajlítani egyik irányba, utána a másikba már nem valószínű, hogy menni fog.
3. Érdemes először finoman áthajtogatni a lapocskát és csak fokozatosan egyre jobban kanyarítani.
Nálam egy bébiételes - és egy azonos szájméretű szörpös - üveg belső fele volt a keret, amibe igyekeztem beilleszteni a lapocskákat, merthogy egy olyan gyűrűt szerettem volna kapni, aminek a végei fedésben vannak egymással.
Egy nap száradás után kiszedtem és szárítottam még egy kicsit csak úgy magában is. A végeket a mindentragasztómmal összefogattam, hogy ne legyen köztük elcsúszás, majd jöhetett a festés. Fehér akrillal alapoztam kívül belül. Először szalvéta díszítést terveztem rá, aztán eszembe jutott, hogy van nekem valahonnan régről egy kis zacskó csillogó minicsillagom és karácsonyfám. Lekentem dekupázs ragasztóval a gyűrűket, rájuk szórtam a mindenféléket, majd egy fogpiszkálóval eligazgattam, hogy ne legyenek egymás hegyén-hátán. Száradás után lekentem még egy réteggel és tadamm: elkészültek a karácsonyi szalvétagyűrűink :-).
(Éééés, egy bónusz: felfedeztem a Photoscape szerkesztő részét :-). Nagyon jókat lehet vele játszani!)
Szuper lett!
VálaszTörlés