2010. január 24., vasárnap

Anyagfestés házilag

Be kell vallanom, hogy több rigolyám is van. Az egyik ezek közül, hogy nem szeretem csak egy dolog miatt bekapcsolni a sütőt. Valahogy pazarlásnak érzem és különben is, ha már egyszer bemelegedett szegény, akkor igazán lehetőséget kell kapnia a kibontakozásra :-) Ennek jegyében maratoni sütögetéseket szoktam csapni sűrű tepsicserélgetésekkel.

Az édeszsemle utáni sütő kihasználásra az volt a tervem, hogy a Ninán keresztül megismert módszer segítségével házilag festett anyagot fogok sütni.

Egy korábbi csereberém során hozzájutottam egy nagyobb darab fehér Aidához, ez volt a kiindulópont, a cél pedig egy halvány zöld anyag, amit egy margarétás mintához szerettem volna használni.
A szín eléréséhez a "Nana menta" fantázianevű teámat használtam fel (nagyon szeretem a menta teát, de ennek konkrétan folyékony Orbit íze van, és erősen kétlem, hogy ezt az ízt a természettől kapta volna, mint ahogy azt anno az eladó állította...). Szóval főztem egy jó erős teát. Leszűrtem a teafüvet és tadammm, kaptam egy halványvöröses!!! levet. Ismét szeretettel megemlékeztem az eladóról, aztán vettem egy nagy levegőt és beletuszkoltam az anyagot a löttybe. Most miért? Legfeljebb majd hímezek rá valami mást.
Az előírás szerinti 15 perc leteltével megállapítottam, hogy a zöld teából nyert vöröses lével sikerült egy igen halvány karamelles színt elérnem (ha jóindulatú vagyok, egyébként viszont inkább piszkosnak tűnt, mint festettnek)... Na, valahol itt adtam fel, hogy ez még ma a sütőbe kerül.
Az anyag jelenleg is ázik és terveim szerint a teában is fog éjszakázni. Amennyiben sikerül valami értékelhető színt elérni, akkor holnap megsütöm (és hogy ne csak emiatt kapcsoljam be a sütőt, gondoltam kipróbálom mi lesz, ha egy másik darabot a maradék gyümölcsös teák keverékébe áztatok be :-).

Jobb későn, mint soha alapon egyébként itt megtaláltam, hogy a zöld színt mivel is lehet elérni. Ha pedig így sem megy, veszek festéket :-)

2 megjegyzés:

  1. Gondoltam ide írok gombügyileg. :) Már szereztem be igazi gomb alapokat, úgyhogy most már azt is tudok készíteni. Nem tudom merre laksz, de lehet, hogy érdemes keresni a környéken egy varrónőt, akinek van ilyen gépe. A legelején én is a varrónéninkhez jártam. 50-60 forintért bevont egy-egy gombot. És akkor meg lehetne spórolni a postaköltséget. :)

    VálaszTörlés
  2. Írtam hozzád is, de akkor itt is: megkörnyékeztem a méterárus nénimet és azt mondta vigyem az anyagot, van titkos gombbehúzó helye :-) Ma viszem az első adagot, aztán meglátjuk milyen lesz!

    VálaszTörlés

 
Creative Commons License
This Mű by http://gatokgetek.blogspot.com/ is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország License.