2010. január 21., csütörtök

Az első fecske rénszarvas

B.E., azaz még a blog előtt :-) netes barangolásaim során botlottam bele a keresztszemes hímzésbe. Hogy pontosan hol és mit is láttam először nem tudom, mindenesetre nagyon megtetszett, hogy mi mindent lehet kihozni egy egyszerű x öltésből. Kicsit prózaibban: gondoltam egy egész öltést talán még én is képes vagyok megtanulni :-)
Ennek jegyében elkezdtem mintákat keresgélni. Nos, nem egy túl bonyolult feladat :-) A Google tízezer számra dobálja fel a találatokat már akkor is, ha csak magyar nyelven keresek. Ha pedig előveszem kissé megkopott angol tudásomat több, mint másfél millió linkre kattinthatok.

Ehhez képest nem is én lennék, ha az első keresztszemes hímzésemet leszámolható minta alapján készítettem volna el...
Az úúúgy volt, hogy Szarvasmici ajándékot kapott. Nagyon szimpatizáltam a kis rénszarvassal, úgyhogy családunk színes nyomtatóhoz hozzáférő tagját megfűztem, hogy nyomtassa ki nekem. És tadammm, elkezdtem hímezni.
Nem, halvány sejtelmem nem volt, hogy milyen vászonra készült a minta. Nem, azt sem tudtam, hogy milyen fonallal és hány szállal kellene hímezni. És nem, nem tudtam, hogy konvertáló programmal simán meg lehetne úszni a szemfájdító fénykép bogarászást. Azt meg főleg nem, hogy egy meglehetősen ismert és simán beszerezhető Tralala mintáról van szó. Sebaj.

A kezdők magabiztosságával egyébként a mintát is átalakítottam egy csöppet - de azért nem is lett olyan rossz :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 
Creative Commons License
This Mű by http://gatokgetek.blogspot.com/ is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország License.