2011. január 8., szombat

Mutogatok :-)

Kedves barátaink az eljegyzés után kitűzték a "nagy napot" így a karácsonyi ajándékuk már ennek jegyében készült. Mindenki magából indul ki ugyebár. Én is. Szeretem gyűjtögetni az emlékeket, kis apróságokat, tárgyakat, történéseket amikre jó visszaemlékezni, amik képesek bármikor boldogsághormonokat termelni :-). Ezért egy emlékkönyv féle készült, amibe az kerülhet az esküvővel, vagy csak úgy kettejükkel kapcsolatban, amit csak akarnak. Írhatják kettecskén, de megkaphatja a cukrász, a fodrász vagy akár az anyakönyvvezető is, hogy pár sort írjon bele. Remélem sok örömük telik benne akkor is amikor készül és majd akkor is, amikor az unokáiknak olvasgatnak fel belőle!

"Szükségem lenne azokra a bigyókra amikkel a szekrényeket szoktuk összefogni amikor fúrunk.
Hogy mire?
Tudod, amit apud szokott hozni, olyan mint a satu, csak nem az asztalhoz kell rögzíteni.
Ööööö, talán ha felhívnád."

Na, így derült ki, hogy a célszerszám neve: pillanatszorító és két vastag vágódeszkával kombinálva egészen elfogadható házi könyvprést lehet kihozni belőle. Valahogy így:



24 órát hagytuk benne, aztán nagy levegő, kibontottuk és ilyen lett:


A szalagra metál fonallal hímeztem a két nevet és a dátumot, majd a szalagot, és a dekorációs szegélyt ragasztó és a hiper-szuper házi prés segítségével rögzítettem a kék - ld. a boldogság kék madarát - bársonyos alapra.



Oda is ért időben, örültek is neki, én pedig rájöttem, hogy úúúgy megtanulnék rendesen is könyvet kötni!

2 megjegyzés:

  1. tudod hogy ez nekem is titkos vágyam ????

    a végeredmény nagyon tetszetős lett ám !

    VálaszTörlés
  2. :-) Tényleg? Ugye milyen jó lenne?
    Találtam egy otthon is használható összefoglalót kezdőknek: web.axelero.hu/meszar1/konyvkotes.pdf ha gondolod nézz rá, indulásnak elég jó lehet :-).

    VálaszTörlés

 
Creative Commons License
This Mű by http://gatokgetek.blogspot.com/ is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország License.