2012. december 8., szombat

Téli dekor itt és ott I.

Vagy inkább már karácsonyi? Nem is tudom. Mindenesetre roppant büszke vagyok rá :-). Még tavaly előtt történt, hogy megtaláltam ezt a fenyőfa formájú dobozt. Elég rémséges színe volt és az állapota sem volt a legtökéletesebb, de nem volt szívem ott hagyni (ki akarták dobni, úgyhogy inkább elkértem). Aztán hányódott egy évet hol itt-hol ott, tárolóként használtam, míg most újra előkerült. Sokat nézegettem, hogy mit is lehetne kihozni belőle, aztán ZZ hozta a megoldást. Már többször mondogatta, hogy nagyon szeretne világítós dekorációt és rájöttem, hogy a doboz tökéletes erre :-).
Fogtam a múltkori konzervdobozos akcióhoz használt célszerszámot és elkezdtem lyukakat fúrni a doboztetőbe. (Ha valaki ilyesmire adja a fejét és van fúrója, ne kímélje, mert  egyrészt ráment majd egy órám, másrészt a kezem még másnap is sajgott a fúrástól, köszönhetően a doboz jó masszív anyagának.)
Amikor készen lettem a lyukakkal, fogtam a fehér akrilfestéket, lefestettem a doboz minden oldalát és még mielőtt megszáradt volna, megszórtam csillámporral. Száradás után bepakoltam a dobozba három elektromos mécsest, rátettem a lyukacsos tetőt és gyönyörködtem :-).

A fényképet Z követte el, miután én feladtam...  Köszönöm<3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 
Creative Commons License
This Mű by http://gatokgetek.blogspot.com/ is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország License.