2011. február 13., vasárnap

Tavasz felé félúton

Bár az időjárásnak úgy tűnik halvány lila gőze nincs, hogy most éppen tél vagy tavasz is legyen, a magam részéről megszavaztam, hogy kifelé haladunk a hidegből (aztán majd legfeljebb megint előszedem a vastag bundás kabátot, na bumm :-).

Ennek jegyében készült ez a kis dekor az előszobai "ezeket jó lenne nem elfelejteni" parafa táblánkra (csak még ki kell lakoltatni róla a Tralalás rénszarvast). A mintát a solo.brode honlapján találtam a régebbiek - 2009-ben jelent meg ha jól rémlik - között keresgélve.



Lilang festette anyagra készült, Anchor fonalakkal két szálon hol egy, hol két, hol három szállal, ahogy a minta kívánta (mármint szerintem :-). A két oldalon lévő "csipke" nem egészen a minta szerint alakult - kinyomtattam a rajzot, dekódoltam a saját elképzelésem szerint, aztán vettem észre, hogy ami nálam Algír szem az a tervezőnél valami egész más szeretett volna lenni- de sebaj.


A hímzés után jött a végleges formába öntés. Mivel kerek formát szerettem volna, első körben megpróbálkoztam egy használaton kívüli CD-vel, de az túl nagy volt. No, akkor miből is vágjak ki alapot? Némi gondolkodás után eszembe jutott, hogy pár napja mentettem meg egy tavalyi határidő napló borítóját. Konkrét célom nem volt vele, csak sajnáltam kidobni, szóval "valamire csak jó lesz" felkiáltással bekerült a kacatos dobozomba. Hímzés alapnak egyszerűen tökéletesnek bizonyult (nem csak vastag szürke karton volt a lehúzott fekete borító alatt, hanem egy vékony szivacs réteg is, amitől nagyon szép tartása lett). Mivel a 100 Ft-os boltban vásárolt körzőm abszolút bebizonyította az olcsó húsnak híg a leve tétel örök érvényűségét, kerítettem egy megfelelő méretű kerek dobozt, körberajzoltam és nekiestem kedvenc snicceremmel. Egészen könnyen sikerült kivágni, úgyhogy jöhetett is a hímzés rögzítése. Nos, azt hiszem itt van még mit fejlődnöm :-), de a végére egészen szépen kiigazodott. Kapott a szélére egy fehér zsinórt, hátára filcet, a két réteg közé pedig egy akasztót és tadamm kész!


Szóval, részemről jöhet a tavasz :-)!

2 megjegyzés:

  1. Részemről is .... :))))

    kedves kis minta, nagyon szépen megvalósítottad!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm :-) És mégegyszer köszi a ragasztóstiftes ötletet, sokat segített!

    VálaszTörlés

 
Creative Commons License
This Mű by http://gatokgetek.blogspot.com/ is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország License.