2013. január 12., szombat

Narválék

"-Anya, írunk a karácsonyi angyaloknak?
- Persze Kicsim, gyere és mondjad mit szeretnél, én pedig leírom.
- Szeretnéééééék eeeeegy puhus narvált!"

És ez még csak az első pont volt a listán :-). A "puhus" nálunk a plüss jószágokat takarja, szóval a karácsonyi angyalkáknak plüss tengeri egyszarvút kellett volna prezentálniuk.
Országhatáron belül, készen beszerezhetetlennel bizonyult; külföldről pedig annyi lett volna a postaköltsége, hogy inkább alternatív megoldás után néztünk.

Szerencsére egy hosszabb netes kutakodást követően Z talált egy szabadon felhasználható szabásmintát. Ezúton is köszönet érte angelcallie-nak! Már csak találni kellett valakit aki megvarrja, mert a varrógép tisztességes használatának megtanulása még igencsak jövőbeni projekt nálam. Szerencsére az én drága anyukám bevállalta a jószág elkészítését. Termo anyagból készült el a kis narvál, méghozzá olyan gyorsan, hogy már a Télapó zsákjába is bekerülhetett:


Osztatlan sikert aratott :-). Méghozzá akkorát, hogy amikor megemlítettem ZZ-nek, hogy akkor most a karácsonyi angyalkáknak a narvállal már nem is kell foglalkozniuk, akkor habozás nélkül közölte, hogy de, mert egy lányra is szükség van! És lőn:


Z pedig megemlítette egyszer anyukám füle hallatára, hogy igazán menő akkor lenne a narválunk, ha fekete lenne és aranyból lenne a szarva. Így a karácsonyi angyalka neki ezt a példányt hozta :-):


Szóval a karácsonyi ünnepek végére (miután a legutóbbi gyerekszobai rendrakáskor leszögeztük, hogy több plüssre semmi szükség nincs) narvál csapatunk három fősre gyarapodott :-):






De hogy ez meddig marad így, az kérdéses, mivel ZZ ahogy szépen sorba állította őket, sorolta: anya - kisfiú - apa és még kell egy kislány is!

2 megjegyzés:

 
Creative Commons License
This Mű by http://gatokgetek.blogspot.com/ is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország License.