2011. május 11., szerda

A tetovált lány

Mivel a tavasz nálunk bővelkedik mindenféle ünnepekben, így ebben az időszakban a könyvespolcunk is rendszeresen gyarapodásnak indul. Idén például a Millenium trilógia első részével is.
Stieg Larsson trilógiája világszerte igen nagy sikerrel fut, elkészült a film változata is (mármint az első, mert Hollywood még dolgozik a saját verzióján). A sors fintora,hogy az író mindezt már nem érhette meg, még az első kötet megjelenése előtt váratlanul meghalt.
No kérem... siker ide, vagy oda őszintén meg kell mondanom, hogy a könyv olvasása közben több alkalommal megfordult a fejemben, hogy leteszem. A tetovált lány olvasásához ugyanis - bármennyire is próbáltam magam távol tartani a történettől - kell egyrészt némi lelkierő, másrészt pedig igen erős gyomor. Ez ugyanis nem az a kikapcsoló habkönnyű szórakoztató darab. Családregény, nyomozás, gazdasági bűnözés, nácizmus, brutális sorozatgyilkosságok és nők elleni erőszak minden mennyiségben. Tömény, nagyon tömény, néhol extrém durva történet, ráadásul olyan környezetbe helyezve (-30 fok körüli télen indulunk) amitől már önmagában fázni kezd az ember és mindene lesz,csak jó érzései nem.
Hogy az ábrázolt erőszak mennyire öncélú? Ez a kérdés sokáig gondolkodtatott. A könyv egyes részei előtti statisztikai adatok szinte hihetetlenek: Svédországban a nők 18%-a életében legalább egyszer ki volt már téve egy férfi erőszakos fenyegetőzésének; a nők 46%-a válik áldozatául férfi által elkövetett erőszakos bűncselekménynek; a nők 13%-a életében legalább egyszer már volt súlyos nemi erőszak áldozata; a szexuális erőszaknak kitett nők 92%-a soha nem tett feljelentést a rendőrségen. Ezek az idézetek lehorgonyozzák a könyvet: bár a történet fikció,mégis hozzákötik a valósághoz, erősítve a gondolatot,hogy igen, bár őrület, de mindez tényleg megtörténhet.

"- Minek ez az egész?
- Azért, mert annyira egyszerű - felelte - Egyre másra tűnnek el a nők. Nem hiányoznak senkinek."

És ebben a mondatban sajnos eszméletlen igazságok vannak: a mai hipermodern világban is tűnhetnek el úgy emberek, hogy senki, de senki nem keresi őket; élhetnek úgy egymás mellett, hogy semmit nem vesznek (nem akarnak észrevenni) a közvetlen környezetükben zajló eseményekről (elég ha csak a közelmúlt nagy port felvert híreire gondolunk).
Összességében nem tudnék válaszolni arra a kérdésre, hogy "A tetovált lány" jó könyv-e vagy sem. Mindenesetre hiányolok róla egy hatalmas 18-as - vagy még magasabb korhatáros - karikát, és nem tervezem, hogy mostanában elolvasom a trilógia többi részét.
A képet az alexandra.hu oldalról vettem kölcsön.

2 megjegyzés:

  1. Elnézést, rossz választás volt :(

    VálaszTörlés
  2. Azt nem mondtam :-) Tényleg nem tudom eldönteni, hogy jó könyv vagy sem, de majd jól kitárgyaljuk :-)

    VálaszTörlés

 
Creative Commons License
This Mű by http://gatokgetek.blogspot.com/ is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország License.