2010. december 18., szombat

Furcsa tél

Úgy tűnik, ez a tél már csak olyan, hogy ha havat szeretnék látni, akkor magamnak kell gondoskodnom róla... Úgyhogy így tettem :-)

A kiindulópont Kékmadár Kati oldala volt, ahol - többek között - ezekre a mosolygós hópelyhekre akadtam.
Nálam két méretben készültek el. Nem mondom, a kicsiknél már kell manőverezni rendesen, de az a jó ebben az egészben, hogy tulajdonképpen nem is lehet elrontani (úgysincs két egyforma hópehely, igaz?). A készítés közben azon gondolkodtam, hogy is lehetne kissé tartósabbá tenni a pelyhecskéket, lélekben ugyanis már hallottam a "Dekojáció! Tetszik! Megnézed! Levesszük!" felkiáltásokat. Így születtek meg a laminált hópelyhek :-).
Egy részüket felfűztem, a többit gyurmaragasztóval ragasztgattam fel az ablakokra. Gyakorlatilag fényképezhetetlen, viszont élőben nagyon mutatós :-).


Ha már hópehely: elkészült a második selymes hímzett is. (Csak tudnám, hogy mikor fogom készre varrni...)


És ha már furcsa tél: az orchideám fogta magát és kivirágzott. Először hozott egy szép hosszú bimbókkal teli szárat, most pedig bontogatja a virágokat egymás után. Hófehérben :-).


Update:
Mire végre sikerült összehoznom ezt a bejegyzést, odakinn szakad a hó és mindenki hólapátol. Murphy :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 
Creative Commons License
This Mű by http://gatokgetek.blogspot.com/ is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország License.