A nagy költöztetés közepette egy napsütéses vasárnap sikerült eljutnom a pécsi vásárba. Na, jó legalábbis egy részébe, ahova már nagyon rég szerettem volna: a lomisokhoz.
Már önmagában a vásárok hangulatát is szeretem amióta az eszemet tudom (bár a családi legendárium szerint anno amikor megkérdezték tetszik-e a vásár azt válaszoltam, hogy tetszik, de jöjjünk vissza máskor, mert most túl sokan vannak). A lomisok között pedig előtör belőlem a kincskereső :-).
Egészen elképesztő dolgokkal lehet találkozni: az egyik árus kazalnyi alaplap között üldögélt; a másik számomra azonosíthatatlan alkatrészeket rendezgetett; volt aki előtt glédában álltak a zománcozott vödrök és tejes edények néhány viharlámpa és bontott kandalló csempe társaságában; voltak könyvesek és persze voltak akinél ömlesztve volt megtalálható minden amit csak el lehet képzelni.
Hogy én mit kerestem? Amióta sűrűbben látogatom a képkeretezőt, minden alkalommal ledöbbenek azon, hogy milyen árak vannak mostanság, úgyhogy kitaláltam, hogy megpróbálok keretezni. Szóval felújítandó képkeretekre vadásztam. Végül két nagyobb és két kisebb keret társaságában fejeztem be a vásározást, úgyhogy elégedett voltam :-). Sajnos eléggé rohannom kellett, így igazán alaposan csak itthon néztem meg miket is találtam:
A két kicsi kép párban volt és ahogy kinéznek szerintem az elégéstől mentette meg őket az eladójuk; az egyik nagy keretben egy valaha jobb napokat látott gobelin kutyafej lakik; a másik nagy kép pedig egy családi portré. Sokszor megnéztem már. 1937-ben látogatott el a család Zách fotográfus műtermébe Pécsett, hogy a kép elkészülhessen. Szerintem nagyon jól sikerült, a kisfiú morcosan komoly arckifejezése különösen tetszik:
A kisfiú... ha jól számolok úgy kb. 80 éves lehet mostanában. Annyira kíváncsi lennék, hogy hogyan került el a kép a fotográfustól a lomisokig... Ha tudna mesélni, biztosan érdekes történetet mondana el.
A kép háta sem semmi, még az eredeti keretező névre szóló papírja fedi:
Egyszóval, egyelőre nem nagyon van szívem szétszedni... Mondjuk ahogy a hímzéseimmel állok, nem is túl sürgős a dolog, de azért remélhetőleg lassan visszacsöppenek egy olyan kerékvágásba, ahol némi kreatívkodásnak is van helye, ideje (nekem meg energiám hozzá :-).
Egészen elképesztő dolgokkal lehet találkozni: az egyik árus kazalnyi alaplap között üldögélt; a másik számomra azonosíthatatlan alkatrészeket rendezgetett; volt aki előtt glédában álltak a zománcozott vödrök és tejes edények néhány viharlámpa és bontott kandalló csempe társaságában; voltak könyvesek és persze voltak akinél ömlesztve volt megtalálható minden amit csak el lehet képzelni.
Hogy én mit kerestem? Amióta sűrűbben látogatom a képkeretezőt, minden alkalommal ledöbbenek azon, hogy milyen árak vannak mostanság, úgyhogy kitaláltam, hogy megpróbálok keretezni. Szóval felújítandó képkeretekre vadásztam. Végül két nagyobb és két kisebb keret társaságában fejeztem be a vásározást, úgyhogy elégedett voltam :-). Sajnos eléggé rohannom kellett, így igazán alaposan csak itthon néztem meg miket is találtam:
A két kicsi kép párban volt és ahogy kinéznek szerintem az elégéstől mentette meg őket az eladójuk; az egyik nagy keretben egy valaha jobb napokat látott gobelin kutyafej lakik; a másik nagy kép pedig egy családi portré. Sokszor megnéztem már. 1937-ben látogatott el a család Zách fotográfus műtermébe Pécsett, hogy a kép elkészülhessen. Szerintem nagyon jól sikerült, a kisfiú morcosan komoly arckifejezése különösen tetszik:
A kisfiú... ha jól számolok úgy kb. 80 éves lehet mostanában. Annyira kíváncsi lennék, hogy hogyan került el a kép a fotográfustól a lomisokig... Ha tudna mesélni, biztosan érdekes történetet mondana el.
A kép háta sem semmi, még az eredeti keretező névre szóló papírja fedi:
Egyszóval, egyelőre nem nagyon van szívem szétszedni... Mondjuk ahogy a hímzéseimmel állok, nem is túl sürgős a dolog, de azért remélhetőleg lassan visszacsöppenek egy olyan kerékvágásba, ahol némi kreatívkodásnak is van helye, ideje (nekem meg energiám hozzá :-).
Klassz dolog vásárban nézelődni, tényleg elképesztő dolgokat lehet néha látni.
VálaszTörlésKiváncsian várom, mik kerülnek a keretekbe...
sok szabadidőt és energiát kívánok a kreatívkodáshoz.
a családi fotó nagyon tetszik,szeretem az ilyen régi képeket nézegetni....