2011. március 29., kedd

Virágom-virágom

Soha nem voltam egy kifejezett orchidea rajongó. Nagyon szeretem a virágokat - ebbe a kategóriába ugye beletartozik az orchidea is - és kb. ennyi. Hogy milyen kis hálás növényke, az akkor derült ki számomra, amikor a tél közepén az ablakpárkányon minden különösebb ápolgatás nélkül - na jó, mondhatnám úgy is, hogy a némileg spártai tartás ellenére - elkezdett virágokat bontani és abba sem hagyta, amíg 13 szépséges fehérség nem pompázott rajta, valahogy így:


Aztán, idén először sikerült eljutnunk a Syma csarnokban megrendezett az orchidea kiállításra. Bár a hatalmas tömeg nem kifejezetten tett jót az élménynek, gyönyörű virágokat láttunk:

Nem mondom, hogy mostantól gyűjtő lesz belőlem és orchidea szakirodalmat fogok bújni, de akár be is költözhet hozzánk még néhány példány :-). Mondjuk egy ilyesmi nagyon tetszene:

Ha már lúd, legyen kövér alapon ellátogattunk a szomszédban tartott lakberendezési kiállításra is. Láttunk is csoda dolgokat, de ami számomra a legérdekesebb volt: végre ki tudtam próbálni az igazi üvegfestést (igen, a lakberendezési kiállításon :-), mondjuk volt ott mangalica kolbászos és kecskesajt árus is...). Kicsit macerásabb, mint az üvegmatrica festés, idő kell neki és sok sok türelem - meg egy-egy doboz fogpiszkáló és fültisztító pálcika :-) - de határozottan látok benne fantáziát. Ezúton is köszönöm a lehetőséget Kandikó Évának!
Most, hogy lassan lábalok kifelé a tavaszi fáradtság nevű izéből (khm, amiről eddig szent meggyőződésem volt, hogy csak városi legenda, ehhez képest szó szerint kifeküdtem tőle), elkezdtem megint kacsintgatni a hobby szekrényem felé. Szóval reményeim szerint nemsokára jövök tavaszi mindenfélékkel!

2011. március 20., vasárnap

Karácsonyi tündér

Miután némi havas esővel ismét - már nem is számolom hányadszor az idén - beköszöntött a tél, előkerült a februárban félbe maradt karácsonyi angyalkám, és ezúttal sikerült be is fejeznem. Na jó, legalábbis a hímzős részét :-).

A mintát Dominique oldalán találtam még tavaly, egyből megtetszett a égnek álló hajú vidám kis tündér. Hogy miért kapcsoltam a karácsonyhoz azt meg nem tudnám mondani, de mivel az jutott róla eszembe, kineveztem karácsonyi mintának - éljen az alkotói szabadság :-).



Lilang által festett anyagra készült két szálon három szállal. Rengeteg fonalat elfogyasztott és sajnos még így sem lett olyan szép tömött a hímzés, ahogy azt igazán szeretem (pedig elvileg a három szálnak ehhez a szálsűrűséghez bőven elégnek kellett volna lennie). Mindig rájövök, hogy ezért (is) a szívem csücskei a mini hímzések. Viszont most a cél egy relatíve nagy minta volt, ugyanis egy párnához szántam a leányzót (pontosabban kettőhöz, csak a másikra tükrözve került volna a minta). Most viszont elbizonytalanodtam, hogy tényleg szeretném-e, úgyhogy alszom még rá egy párat...

2011. március 14., hétfő

Tűpárna szilágysági almával

Manka sormadaras, bubás, almás szilágysági mintái között akadtam rá arra a kis aprócskára, miből nálam tűpárna készült.


A hímzés résszel gyorsan el is készültem - egy Lilang által festett anyagot használtam, két szálon két szállal hímezve, Anchor fonallal - de szokás szerint a befejezés nagyon nem akart összejönni. Mindig ugyanaz a gondom: mivel nincs rendes varrógépes helyem, ahol kényelmesen lehetne varrni, nagyon nehezen szánom rá magam az előpakolásra. Most is addig halogattam, amíg végül megoldottam varrógép nélkül a dolgot :-). Ehhez mondjuk kellett az is, hogy a "kacatos" szekrényemben a kezembe akadt egy kis papír dobozka, ami valaha egy gyertya díszcsomagolásának része volt. Ahogy nézegettem, eszembe jutott a hímzés, rápróbáltam és olyan szinten megegyezett a méretük, hogy eldöntöttem ez égi jel, úgyhogy ebből lesz a tűpárna és kész.

A dobozkát kibéleltem maradék szivacs darabokkal, majd a hímzést ráerősítettem némi ragasztó segítségével. A dobozkát - ami fényes arany színű volt leánykorában - natúr filc anyaggal vontam be. Aztán, hogy a két anyag közötti átmenet ne legyen olyan durva fogtam egy bordó szalagot és azzal körbe ragasztottam a széleket. Mivel a dobozom nem klasszikus kocka, szenvedtem egy kicsit azzal, hogy a szalag szépen kifeküdjön, aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen attól sem lesz semmi baja, ha két darabbal oldom meg egy helyett :-).
Ez lett belőle:

A hétvégén már meg is érkezett új állomáshelyére egy aranykezű dédmamához :-).

2011. március 7., hétfő

Csipkebetétes ajtónlógó

Újrahasznosítós mese következik :-). Egyszer néhány éve, kaptam egy szépséges csipkés melltartót. Nagyon imádtam, de mára már eljárt felette az idő és a bélés anyaga olyan szinten elhasználódott, hogy búcsút kellett vennem tőle. De a csipkéje még most is olyan gyönyörű fehér és hibátlan volt, mint új korában, így azt - bár nem volt túl nagy darab - nem volt szívem kidobni.

Most hétvégén - miközben némileg bosszankodva realizáltam, hogy továbbra sem tudom megfelelően felmérni, hogy mit, mennyi idő alatt tudok elkészíteni, így lemaradtam Manka karácsonyi blogjának februári fordulójáról - hímzés közben beugrott, mire is lehetne felhasználni a kis csipkét.

Kiszabtam piros filcből 2-2 szívet, fenyőfát és gömböt; aztán mindegyikből egyet kivágtam úgy, hogy kb. egy cm-es kerete maradjon. Férc öltésekkel ráerősítettem a csipkét, majd összeöltögettem a a formákat és egy ezüstös szalagot. Ennyi :-).

Nagyon egyszerű, gyorsan kivitelezhető és szerintem mutatós is. Néha kell ilyesmi is, ha már a hímzés nem valami szapora :-)!

2011. március 1., kedd

Oscar, Mr. Darcy és egy giveaway :-)

Bár a rajongós, fan-clubos korszakomat már egy ideje magam mögött hagytam, de be kell vallanom nagyon örültem Colin Firth Oscar díjának. A király beszédét ugyan még nem láttam, de némileg elfogultan látatlanban is megelőlegezem neki, hogy biztosan megérdemelte. No igen, Mr. Darcy anno az én szívembe is igencsak belopta magát :-). És hogy vagyunk így még egy páran, arra jó példa Michelle, aki giveaway hirdetésével ünnepli a nagy eseményt (na jó, csak részben az Oscar miatti a játék, de akkor is imádnivaló ötlet :-).

És az egyik kedvenc jelenetem a Büszkeség és balítéletből:



Most komolyan, hogy lehet erre nemet mondani :-D?
 
Creative Commons License
This Mű by http://gatokgetek.blogspot.com/ is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország License.