2010. december 31., péntek

Boldog új éves bejegyzés

Így év végére vastagon kijutott a jóból a házunk táján. ZZ két hete beteg, a karácsonyunk nagyjából azzal telt, hogy vártuk, hogy múljon az idő és kaphassa az újabb lázcsillapítót; majd megjártunk fülészetet (naná, fel is szúrták neki); azóta pedig naponta kétszer visszük szurira. De úgy tűnik, most már kifelé megy ebből a nemtudjukmiből. (Khm, amit ezzel a lendülettel át is passzolt Z-nek - mázli, hogy nekem csak három napnyi jutott a jóból.)
Szóval előre is köszi, de ha lehet ilyen karácsonyt és év végén soha többet.

De hogy ezt miért is írtam le: tulajdonképpen magyarázkodásként, ugyanis kb. a fentiek számlájára tudom írni, hogy amikor elkezdtem újév köszöntőt keresgélni a bejegyzéshez, akkor végülis ez lett belőle:



Egészségben eltöltött, boldog 2011. évet kívánok mindenkinek!

2010. december 22., szerda

Békés, boldog ünnepeket!

Minden kedves erre járónak békés, boldog ünnepeket kívánok!



A jövő évre pedig a Ghymes egyik dalszövegével élve kívánom mindenkinek: "sonka legyen kenyerén, Isten hordja tenyerén"!

2010. december 18., szombat

Furcsa tél

Úgy tűnik, ez a tél már csak olyan, hogy ha havat szeretnék látni, akkor magamnak kell gondoskodnom róla... Úgyhogy így tettem :-)

A kiindulópont Kékmadár Kati oldala volt, ahol - többek között - ezekre a mosolygós hópelyhekre akadtam.
Nálam két méretben készültek el. Nem mondom, a kicsiknél már kell manőverezni rendesen, de az a jó ebben az egészben, hogy tulajdonképpen nem is lehet elrontani (úgysincs két egyforma hópehely, igaz?). A készítés közben azon gondolkodtam, hogy is lehetne kissé tartósabbá tenni a pelyhecskéket, lélekben ugyanis már hallottam a "Dekojáció! Tetszik! Megnézed! Levesszük!" felkiáltásokat. Így születtek meg a laminált hópelyhek :-).
Egy részüket felfűztem, a többit gyurmaragasztóval ragasztgattam fel az ablakokra. Gyakorlatilag fényképezhetetlen, viszont élőben nagyon mutatós :-).


Ha már hópehely: elkészült a második selymes hímzett is. (Csak tudnám, hogy mikor fogom készre varrni...)


És ha már furcsa tél: az orchideám fogta magát és kivirágzott. Először hozott egy szép hosszú bimbókkal teli szárat, most pedig bontogatja a virágokat egymás után. Hófehérben :-).


Update:
Mire végre sikerült összehoznom ezt a bejegyzést, odakinn szakad a hó és mindenki hólapátol. Murphy :-)

2010. december 13., hétfő

Tűnékeny kanava

ZZ szereti a zenét, azt is ami "készen" van és azt is, ha mi zenélünk neki. Sőt, már ő is próbálkozik, rázza a rumbatököt, pengeti a gitárt és fújja a furulyát :-). Utóbbi Z anyukájának is annyira megtetszett, hogy eldöntötte: ő is megtanul játszani rajta. Így aztán egyértelmű volt, hogy születésnapjára egy furulyát kap tőlünk. És hogy valami kézzel készült is legyen: egy tokot is hozzá.


Farmer anyagból készült, a záró részén egy "R" betűvel.
"Figyelj csak, végülis egy "F" is lehetne rajta, nem?
???
Tudod: furulya!"

Természetesen nem jutott eszembe, hogy összevarrás előtt ráhímezzem a mintát az anyagra (mint említettem párszor hihetetlen érzékem van ahhoz, hogy megnehezítsem a saját dolgomat). Szóval, előszedtem a szekrény mélyéből a DMC illékony kanaváját, leszámoltam a mintát, kiszabtam hozzá a szükséges darabot, felférceltem, majd nekiláttam hímezni (bónuszként: a tok záró része két réteg anyagból készült, így a két réteg _között_ öltögettem - a művelet végén pedig érdemei elismerése mellett nyugdíjaztam az immár enyhe C alakot formázó tűmet).


Nos, az illékony kanava nagyon jó eszköz, ha épp nem vászonra szeretnénk mintát varázsolni.
DE: nagyon nehéz vele szépen hímezni (legalábbis nekem). Egyrészt zavaró, hogy csillog a felülete; másrészt a csillogás és a relatíve nagyobb lukak miatt nehéz megoldani, hogy egyenletes legyen a hímzés. Cserébe viszont tényleg elillan (illetve meleg vízben elolvad), nem kell kihúzogatni, mint a segédvásznat. Ettől függetlenül momentán úgy érzem, nem fogok rendszert csinálni a használatából.

2010. december 11., szombat

Sophie SAL - a befejezés

Sophie SAL-ja a végéhez érkezett és elkészült az én verzióm is. Végül úgy döntöttem, hogy az eredeti francia szöveg helyett nálam a "Boldog karácsonyt!" felirat kerül a hímzésre. Alkottam egy feliratot (éljen soká az Easy Cross :-), összedolgoztam az eredeti mintával, hímeztem és ez lett belőle:


Hímzés közben gondolkodtam, hogy mi is legyen a végleges forma, aztán végülis csak megmaradtam az eredeti elképzelésnél: egyszerűen keretbe rakom :-)
Kedves Sophie, ezúton is köszönöm a mintát! Jó volt együtt hímezni!

2010. december 1., szerda

Adventi naptár

Azt hittem, hogy idén időben nekiálltam az adventi, karácsonyi előkészületeknek. Már november elején gondolkodtam, hogy milyen naptárat is készítsünk majd ZZ-nek. Aztán csak sikerült egy olyan fajtát választani, amit - egyszerűsége ellenére - csak teljes családi összefogással sikerült megvalósítani. Hogy miért?
Mert ehhez a naptárhoz nem más szükségeltetik, mint 24 WC papír guriga és ugyebár ez azért nem jön össze pár nap alatt :-) Szóval a lelkes nagyszülők heteken át hordták a gurigákat (egyébként minden elismerésem az övék, ugyanis szemük nem rebbent a kérésemtől és azt sem kérdezték, mihez gyűjtögetek :-) , így november 29-re meg is lett a szükséges létszám.

Jöhetett a végleges formába öntés: a gurigákra került egy réteg fehér krepp papír, majd egy csík színes karácsonyi csomagolópapír.


Z időközben egy jobb sorsra érdemes metszőollóval formára igazította a kertünkből megmentett hosszú ágat, aztán egyesével felkötözgette a meglepetésekkel ellátott "szaloncukrokat". A hengerekbe került: pászka, keksz, hűtőmágnes, buláta, Túró Rudi utalvány, dobókocka, matricák, mazsola, aszalt áfonya és még egy mini téli verses könyvecske is. Az elkészült ággal Z keringett egy kicsit a szobában, majd megállapítottuk, hogy erre aztán nincs helyünk, úgyhogy átmenetileg megváltunk az egyik fali képtől és annak a helyére akasztottuk fel. Aztán jöhetett a dekoráció (igen, utólag mert szeretjük bonyolítani a dolgokat) és november 30-án éjfél előtt pár perccel kész is lettünk...

"Kaptál meglepetést! Kibontsuk! Még egyet!" :-)
 
Creative Commons License
This Mű by http://gatokgetek.blogspot.com/ is licensed under a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország License.