Hajcsat prototípus

Amióta az eszemet tudom hosszú hajam van: volt nagyon hosszú, hátközépig érő, váll alá érő, de a lényeg, hogy mindig hosszú. A hosszúságán kívül van még egy állandó tulajdonsága: meglehetősen erős szálú, úgyhogy a fodrász - hangulattól függően - vagy síró- vagy röhögőgörcsöt kapott, ahányszor valami extrább frizurát szerettem volna. Így lett jó barátom a hajcsat. Van belőle tűzzománcos, fafaragott, Zazienak köszönhetően szépséges gyöngyhímzett és nagyon szeretem őket!

A múltkoriban belefutottam egy bizsubolt 50%-os akciójába és a készletek mélyén ráakadtam két teljesen sima francia csatra amiket - szerencsére - nem tudtam ott hagyni. Az Edigével csereberélt Keresztszemes újságok egyikében pedig megakadt a szemem egy tibeti mintán amit szerintem egy az egyben csatra teremtettek.

A kettő találkozásából pedig ez lett. Persze nem tökéletes - hogy csak egyet említsek: a leírással szemben szerintem ez a szálsűrűség simán elbírta volna a három szálas hímzést -, de azért tetszik és azt hiszem lesz még folytatás!

Cserebere fogadom...

Be kell vallanom: nagyon szeretem a csereberét. Több oka is van ennek:

1. közgazdasági fogalommal élve a cserebere win-win szituáció (remélhetőleg mindkét fél úgy érzi, hogy jó üzletet kötött);
2. szeretek új embereket megismerni;
3. ez most kicsit furán fog hangozni: ki nem állhatom a világunkra jellemző hihetetlen mértékű szeméttermelést (nem, ez nem azt jelenti, hogy szemetet sóznék másokra, sem azt, hogy bárkitől is ilyesmit kaptam volna, hanem csak arra akarok utalni, hogy így olyan dolgok kelhetnek új életre, amik egyébként csak hányódnának össze-vissza haszontalanul). Nagyon klassz élmény, amikor valakinél kincsekre lelek vagy amikor az én dolgaim okoznak örömet másoknak!

A legutóbb N.Zsuzsával bonyolódtam csereberébe. Az oldalán járva és látva a szépséges ékszereit eszembe jutottak azok a kis kövek (egészen pontosan láva darabkák) amiket Santorinin járva gyűjtögettem. Már akkor is ékszert képzeltem belőlük, de sajnos a kivitelezéssel elakadtam. Megkerestem Zsuzsát, megegyeztünk egy babaruhácskás cserében és alig egy hét alatt elkészültek ezek a gyönyörűségek! Ezúton is nagyon köszönöm!

Lilang is a tavaszt várja :-)

Lilanggal a cserebere blogon futottam össze, kézzel festett hímzővásznakat és ezekhez hasonló szépséges fonalakat kaptam tőle babaruhákért cserébe. Jó lenne feltölteni a készleteimet!

Ez a szürkeség egyébként teljesen kiakaszt. Lassan egy hete vár egy irományom megfelelő fényben készült fényképekre... De, nem adom fel! Ha az a rengeteg hó el tudott tűnni, akkor az eső is el fog állni egyszer, sőt a nap is ki fog sütni :-)

Krisztallit és a tavaszvárás

Teljesen véletlenül akadtam Krisztallit honlapjára és tavaszváró játékára. Imádom az ezüstöt (és persze a fehéraranyat) a kék szín pedig görögországi nászutunk óta teljesen elvarázsol! Szóval igen, nagyon szeretném megnyerni - de vagyunk ezzel így egy páran :-) !

Három generáció - egy tűpárna

A múltkoriban anyukám nálunk töltött pár napot. Amikor jön általában hatalmas csomagokkal érkezik, hogy megmentsen minket az éhenhalás fenyegető rémétől és ellássa ZZ-t megfelelő mennyiségű új játékkal. A nagy csomagból általában elő szokott kerülni egy nekem félretett pici pakk is, amiben olyan ereklyék lapulnak, mint az esküvői hajtűm, az évtizedekkel ezelőtt Kínából kapott óriás ceruzám és figurás illatos radírjaim. Vagy mint most: az óvodai zsákom.

Látszik rajta, hogy nem mai darab: kiszolgálta az ovis éveimet és még általánosban is használtam tornazsáknak.

A hímzés anyukám munkája, a zsák alapjául szolgáló szövetet pedig még a nagymamám szőtte a házi szövőszéken. Szerintem szépséges!

Sokáig nézegettem, hogy mi is legyen vele. Sajnos több része már annyira elvékonyodott, hogy nem használható és a sorhímzés feszessége is sokat gyengült, így ezektől búcsút vettem. Az üres anyagrészeket reményeim szerint keresztszemeshez fogom felhasználni, az óvodai jelemnek pedig megálmodtam egy tűpárnát.

Hááááát... Életemben ennyiszer még nem bontottam vissza egy munkámat sem. Egyrészt mert ilyen sűrűségű szövetre (1cm-en kb. 17 szál) még soha nem hímeztem, másrészt mert a kézi szövés soha nem lesz olyan egyenletes mint a gépi, így nagyon sokszor böktem félre. Ráadásul előre levágtam a kinézett anyagot, csak azt nem néztem meg, így ki tudom-e feszíteni a hímzőkeretbe. Aztán kiderült, hogy az sem egy díjnyertes ötlet, hogy a keretet két oldalról kezdem el hímezni, ugyanis ha ott csúszok egy szálat, akkor bonthatom az egyik oldalt teljesen. N.B. a száljelölő tű nem úri huncutság, szerzek is belőle párat. Szóval megnehezítettem a saját dolgomat rendesen, de azért csak elkészült és minden nyűgével együtt nagyon szerettem hímezni!

A párnácska hátoldalára három monogram került, mivel ha jó pár év eltéréssel is, de hármunk keze munkája van benne.

Most már csak az kéne, hogy még legalább három generáció használja is :-) !

Habcsókos kalács

"- Hmmm, ez valami isteni! Limara?
- Ühüm."

Hideg van. Szállingózik a hó. Szürkeség van. ZZ kategorikusan megtagadja a délutáni alvást. Ennyi bőven elég ahhoz, hogy az ember lánya sütni kezdjen. Sőt. A körülményekre tekintettel valami ütősre van szükség.

A Limara-féle átdolgozott habcsókos kalácsban az a csodás, hogy egyszerű, viszonylag gyorsan elkészül és a végeredmény még egy esetleges hóvihar feledtetésére is képes lenne.
A tésztát hála az égnek még a halódófélben lévő robotgépem is képes volt összedagasztani (de most már becsszóra megígértem neki, hogy ezek után tényleg nyugdíjba vonulhat) . A habcsókos tölteléket nálunk forró csokipor, illetve forró csokipor és kókuszreszelék kettőse dobta fel.

A formázás hihetetlen nagy élmény: ahogy az ember nyakig habos lesz a tekergetés közben, máris szebb a világ :-) Aki esetleg elfelejtené, hogy már a sütőpapíron nyújtsa a tésztát és állítsa össze a kalácsot, annak garantálom, hogy édes anyanyelvünk olyan szófordulatait fogja felfedezni amiről azt sem tudta, hogy ismeri, a lágy tésztát ugyanis gyakorlatilag lehetetlen mozgatni. Nekem még a sütőpapíros manőverezés is okozott némi fejvakarást, de végül sikeresen megoldottam a feladatot és a kalácsok épségben a tepsire kerültek.

A fogyókúrázók már az illatozó sütőt is messzire kerüljék el, mindenki másnak viszont csak ajánlani tudom! Egyszerűen isteni!

Majdnem Valentin napi sárkány

Kicsit ambivalens viszonyban vagyok a "napokkal". Egyrészt nem igazán szeretem, hogy egy kinevezett napon kellene örülni a szerelemnek, ünnepelni a nőket, az anyákat, az apákat, gyerekeket; másrészt viszont hiszek abban, hogy bármilyen szépek is legyenek a hétköznapok, szükség van az ünnepekre, legyenek azok akár nagyok, akár kicsik vagy egész picik. Igen, szegény Szent Bálint nálam csak az utolsó körbe fér bele.

A sárkány születése nem is annyira a "naphoz" kapcsolódik, inkább szerencsés egybeesés: megleptem magam a Keresztszemes magazin e havi számával, amiben megtaláltam a mintát és eszembe jutott, hogy "de ugye majd csinálsz nekem is valamit?". Csináltam. Most lett kész. Na jó, tegnap.
A mintához képest teljesen mások a színek, mivel alapul a teával festett anyagom egy darabját használtam fel és ahhoz a barnás árnyalatok illettek. Ja, és valószínűleg a méret sem egyezik, mivel szégyenszemre fogalmam nincs, hogy az anyagom milyen "ct"-vel büszkélkedhet. Khmmm, sőt az sem egészen tiszta, hogy mi is az a "ct", illetve hogyan lehet megállapítani - látszik, hogy autodidakta módon tanulok hímezni :-)

A végeredmény a régi könyvek hangulatát idézi - legalábbis nekem - és a tulajdonosnak is tetszik. Szent Bálinthoz viszont vörösből alighanem jobban passzolt volna :-)

Drágaszááááág

A kreatívkodás és a gyűjtögetés együtt jár. (Legalábbis nálam, de ahogy hallottam mások sincsenek ezzel másként.)

A gyűjtögetés néha sajnos rendkívül helyigényes, de van egy formája, ahol a lakás szabad négyzetmétereinek számától függetlenül élhetjük ki a vadász-szenvedélyünket. Éljen a mintagyűjtés!

Amióta keresztszemezésre adtam a fejem, rengeteg mintát begyűjtöttem részben újságokból, magazinokból, részben pedig a netről (szerény számításaim szerint úgy kb. 10 évig már nem okoz problémát, hogy mit is hímezzek...).

Nagyon sok oldalon jártam már, de mivel igen soknak a szerzői jogvédelem nem éppen erős oldala (nekem viszont egyik mániám), így most csak azokat ajánlom, ahonnan jogtisztán juthatunk gyönyörűséges mintákhoz:

http://www.free-cross-stitch-pattern.com - kezdőknek és haladóknak is

http://cross-stitchers-club.com - a letöltéshez itt regisztrálni kell, ennek fejében naponta ingyenesen kapunk egy mintát

http://amintkipattan.blogspot.com - Barbi mintái

Jelenleg ez cross-stitcher minta az egyik kedvencem. Elképzeltem nagy, falikép méretben, csak sajnos ötletem nincs, hogy lehet-e ezeket a mintákat nagyítani és ha igen, akkor mégis hogy. De, nem adom fel!

Vízen szaladó

Ebben a szép téli hóesésben valahogy adja magát, hogy sütni kell. De mit? Limara jóvoltából a listámon már jó pár kipróbálandó recept szerepel, úgyhogy szavazásra bocsátottam a kérdést. Z egyértelműen a vízen kullogóra szavazott, mondván aminek ilyen dilis neve van, az nekünk tuti jó lesz!

Előkaptam tehát a receptet és nekiláttam. A dagasztást a robotgépem 70 dkg lisztig bírta, ekkor erős füstölésbe kezdett. Nem vagyok egy nagy háztartási-gép szakértő, de Z-vel együtt arra a következtetésre jutottunk, hogy biztos ami biztos inkább kihúzzuk a konnektorból... A maradék 10 dkg lisztet kézzel dolgoztam a tésztába - khmmm, hát látszott a különbség.
A kullogó készítésének kétségtelenül legviccesebb része a konyharuha zsírozása. Pár perces gondolkodás után meggyőztem magam, hogy erre a célra a "mezei" malac zsírja is tökéletes lesz, nem pazarolom rá az aranyárban mért mangalicát. Aztán kentem és kentem és kentem bőszen. Menet közben rájöttem, hogy egy evőkanál hátának segítségével azért csak gyorsabban haladok, úgyhogy röpke negyed óra alatt elkészült a nagy mű!
Tészta a közepébe, rövid tanakodás hogy hogyan is kössek ebből batyut (nb. legközelebb nagyobb konyharuha vagy egy kicsi asztalterítő kell). Nagy fazékba víz, batyuba fakanál és csobb.
A recept szerint a kelesztéshez akár 2-4 óra is kellhet. Akár. Azaz nem minden esetben. Ha ezt elsőre is sikerült volna megértenem, akkor nem lepődök meg, hogy a tészta nem egészen másfél óra után már nemcsak a vízből, hanem a konyharuhából és kis híján a konyhából is kikullogott kiszaladt. De még idejében elkaptuk!
Formázás közben elkezdett piszkálni a lelkiismeretem egészséges életmód szekciója, úgyhogy a kalácsokat kézben sodortam ki és csak a végén hempergettem meg barna! cukorban. Aztán megveregettem a vállamat :-)

A végeredmény nagyon finom és laktató lett. Sülés közben valahogy emlékeztetett az aranygaluskára, úgyhogy azt hiszem vanília öntettel is kipróbáljuk! (Itt is lesz fagyaszthatósági tesztelés, mert hatalmas adag lett. Jut eszembe, a múltkori áfonyás-mazsolás zsemle fagyasztás után is tökéletes!)

Ha már egyszer tél...

... akkor nézzük a jó oldalát!

Nem mondom, hogy felhőtlenül örültem, amikor reggel a szakadó hó látványa fogadott, de azért el kell ismerni, hogy szép. Igaz?

Ráadásul mi legalább a meleg lakásban vagyunk,

fényképezni pedig az ablakból is lehet!

Születésnapi játék Lidérckével

Lidércke blogja is öregebb lett egy évvel. Sok-sok boldogot és alkotásokban gazdag további éveket!

Téli berek

A hétvégén rövid időt kinn töltöttünk szüleim szőlőjében. Nagykabátban pakolásztunk a kis házban, amikor eszembe jutott egy régi kép: ülök három réteg pulóverben, plusz egy kabátban a megrakott parányi kályha mellett és olvasom Fekete István könyvét.

Azt hiszem egy hidegebb ősz lehetett és mivel a szőlőben mindig és minden időben van valami tennivaló, szüleim úgy látták jónak, hogy én is ott legyek. Nem igazán rajongtam ezekért a kiruccanásokért (kamasz voltam, annyival jobban el tudtam volna foglalni magam máshol...), csak azzal vigasztalódhattam, hogy a lakásból kiszorult könyveinknek helyt adó régi szekrényből mazsoláztam és durcásan olvastam. Így került a kezembe a Téli berek is.

Jó pár év eltelt azóta és most úgy éreztem, hogy újra el kell olvasnom. Nagyon jól esett. Kicsit emlékezni a kamaszkorra aminek a "tüneteit" olyan zavarba ejtő pontossággal fogalmazta meg az író, elmerülni egy régebbi, nyugodtabb világban és újra kinn járni a berekben. Nagyon sok apró rész megragadott a könyvből, ez csak egy közülük:

"Egy ilyen nagy házban mindig van beteg, mindig van szomorú ember, és mindig van aki itthon dolgozik. Kinek van joga a szomszédját kiűzni a lakásából, és a dolgozót megőrjíteni, és a rádiójával szétverni a gondolatait? Kinek van joga bejönni a lakásomba, akit én nem akarok beereszteni?... Nincs úgyis elég lármában részünk? Mikor döbbennek végre rá az emberek, hogy az ő lakásuk és életük nem terjedhet az én lakásomba, mert ehhez nincs joguk?... Rádiózzon mindenki magának, és ne kalandozzon a vidám muzsikával más lakásában..."

Boldog születésnapot Fércnyuszi!

A Fércművek az első blogok között volt, amit olvasni kezdtem és amit a mai napig is olvasok. Családilag rajongunk a fércteremtményekért, különösen Hippipiért! Én meg nem győzök halkan sóhajtozni, hogy "deezmiértnemnekemjutotteszembe"...
A blog ma egy éves, ami hihetetlen, mivel ősidők óta olvasom és áradozok róla másoknak :-)

Mivel Jutka volt olyan kedves és közkinccsé tette nyuszija szabásmintáját, most az általam készített Retronyuszival kívánok itt is Boldog születésnapot!